Vágólapra másolva!
Egy későbbi időpontban lejátsszák az argentin és a brazil válogatott szerdára tervezett mérkőzését, mely világítási problémák miatt elmaradt.

Az Argentína északkeleti részén található Resistencia 35 ezer férőhelyes stadionjában - amely egy negyedosztályú csapat otthona - a himnuszok alatt több reflektor is kialudt. A chilei játékvezető megkérdezte a kapusokat, hogy vállalják-e a meccset, de mindketten nemet mondtak. Mivel a probléma egy óra elteltével sem oldódott meg, a bíró elhalasztotta a találkozót.

Az érintettek időközben megegyeztek abban, hogy lesz meccs, az időpont és a helyszín ugyanakkor még kérdéses.

Bő két hete a brazilok hazai pályán 2-1-re legyőzték az argentinokat a Superclásico de las Américas elnevezésű párharc első felvonásán, az argentínai mérkőzés a visszavágó lenne.

A különleges párharcot először 2011-ben bonyolították le. A két ország válogatottjában ezeken a találkozókon csak a hazai bajnokságban szereplő játékosok lépnek pályára.

A szerdai összecsapás törlése egyébként sajtóértesülések szerint több mint egymillió dollár veszteséget okozott a szervezőknek.