Vágólapra másolva!

Platini kicsiket felkaroló reformja gyengíti a regionális focibajnokságok ötletét

Szinte nincsen olyan esztendő, hogy ne merülne fel valamilyen kelet-európai regionális labdarúgó-liga ötlete. Sokan vélik úgy, hogy a térség csapatainak jót tenne egy ilyen sorozat, azonban amíg az UEFA nem áll mellé, addig a megvalósulásnak kicsi az esélye - amint azt észak-európai példák is mutatják.

A napokban egy horvát magazin, a Globus szellőztette meg, hogy ismét felmerült egy regionális labdarúgó-bajnokság lehetősége. Ebben az egykori Jugoszlávia csapatai mellett bolgár és magyar klubok szerepelnének, és a Balkán Ligának nevezett sorozat a tervek szerint 16 csapattal indulna 2016-ban.

Hivatalosan egyelőre senki sem erősítette meg a montenegrói Budvában tartott állítólagos titkos megbeszélés tényét, sőt, a Bosnyák Labdarúgó Szövetségnél dolgozó legendás edző, Ivica Oszim az Oszlobodjenje nevű szarajevói napilapnak egyenes cáfolta a pletykát. "Valóban jártam Budvában, és találkoztam néhány barátommal, de mindez egyrészt nem volt titkos, másrészt pedig semmiféle regionális bajnokság nem került szóba, és még csak nem is gondolkodunk ilyesmiben" - jelentette ki.

Nem ellenzik, de nem támogatják

Az ötlet persze egyáltalán nem új, és a téma az elmúlt tíz évben többször is előkerült. Mindez persze nem meglepő, elvégre Kelet-Európa labdarúgása egyre messzebb kerül a nyugati elittől. A legtöbb országban két-három egyesület uralja a bajnokságot, ám a hazai sikerek nem elegendőek ahhoz, hogy a csapatok megőrizhessék legértékesebb játékosaikat. Már a FIFA 2007-es konferenciáján készült egy tanulmány ebben a témakörben: akkor a szlovén Jaka Lucu, a román Mihai Tudoran, a szerb Mico Petkovic és az orosz Viktor Vasziljev vetette fel egy egységes közép-kelet-európai bajnokság lehetőségét. Ők is azzal érveltek, hogy egy ilyen bajnokság egyrészt színvonal-emelkedést jelentene, másrészt a pénzügyi lehetőségek is javulnának az egyesületek számára.

Az ötletből persze semmi nem lett, mint ahogyan az egykori Csehszlovákia újjálesztése sem valósult meg a labdarúgás szempontjából. Pedig amikor 2010 októberében a cseh és a szlovák szövetségben felmerült ez a lehetőség, akkor az UEFA elnöke, Michel Platini sem ellenezte - annyit legalábbis megígért, hogy ha az illetékesek eljuttatják a megfelelő adatokat, akkor független szakértők bevonásával készítenek egy megvalósítási tanulmányt.

Platini egyébként három évvel ezelőtt igyekezett diplomatikusan nyilatkozni egy esetleges kelet-európai szuperligáról: "Nem ellenzem a dolgot, de nem is vagyok mellette. Az UEFA szabályai jelenleg nem tesznek lehetővé egy ilyen ligát, azonban ha van elég érdeklődő és a befektető a projektre, akkor megvizsgáljuk a lehetőségét" - mondta az európai szövetség vezetője.

A FÁK-kupa megmaradt, de átalakult

Alighanem a fenti mondat első felében találjuk meg a fő indokot arra, hogy az ilyen típusú regionális bajnokságnak miért nincsen létjogosultságuk. Egy hasonló ligából ugyanis nem lehet bejutni a nemzetközi kupákba, márpedig a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga csoportköre túlságosan nagy vonzerőt jelent - és amióta Platini átalakította a kvalifikációs sorozatot, immár Kelet-Európából is könnyebb bejutni. Arról nem is beszélve, hogy ahol sikerült is megvalósítani egy ilyen regionális sorozatot, ott sem élt sokáig, vagy pedig teljesen elveszítette a jelentőségét.

Az egykori Szovjetunió tagállamainak bajnokcsapatai például már két évvel az államunió feloszlása után összemérték az erejüket a Független Államok Közösségének Kupája (FÁK-kupa) keretében. A torna eleinte hatalmas sikert hozott: a szurkolók szívesen idézték fel az egykori rivalizálást, ráadásul a kisebb tagállamok bajnokcsapatai számára kiváló lehetőséget jelentett arra, hogy erősebb ellenfelekkel mérjék össze az erejüket.

A 2002-es Szpartak Moszkva-Dinamo Kijev döntőt (amelyen a kijevieknél Bodnár László is pályára lépett) 27 ezren látták a helyszínen, azonban a torna lassan kezdett elsorvadni: a rendszeresen januárban rendezett viadalra az orosz és ukrán sztárklubok nem szívesen küldték el legjobbjaikat a sérülésveszély miatt, és később olyanra is akadt példa, hogy a Pjunik Jereván 21 próbajátékossal utazott el Moszkvába. A FÁK-kupa azonban jelenleg is létezik, igaz, a 2012-es kiíráson már a volt szovjet tagállamok U21-es válogatottjai szerepeltek.

Északon elfogyott a pénz és a néző

A Balti Liga viszont mindössze négy kiírást élt meg. A sorozatban a három balti állam (Észtország, Lettország, Litvánia) legjobb négy csapata indult, és a torna párhuzamosan zajlott az országos bajnoksággal. Legalábbis az első két alkalommal, vagyis 2007-ben és 2008-ban - a harmadik kiírásban ugyanis már nem 12, hanem 16 együttes szerepelt, és nagy része a bajnoki szünetben, vagyis 2009 őszétől 2010 tavaszáig zajlott, bár a döntőt csak júliusban játszották. A negyedik, és eddig utolsó kiírásban ugyanez volt a helyzet, ám addigra a korábbi érdeklődés jelentősen csökkent: míg a 2008-as finálét az FBK Kaunas és a Skonto Riga között hétezren nézték meg, addig az utolsó döntő két meccsére összesen 700-an voltak kíváncsiak.

A Balti Ligához az inspirációt a skandináv csapatokat összehozó Royal League jelentette, amely azonban csak három szezonon keresztül létezett. A norvég, svéd és dán együttesek részvételével zajló sorozatot elméletileg azért hívták életre, hogy a csapatok novembertől áprilisig is pályára léphessenek, az utolsó fázisban azonban rendre belecsúszott az országos bajnokságok tavaszi részébe.

Ennek ellenére a Royal League eleinte komolynak tűnt: az első, 2004-2005-ös kiírásban a győztes pénzdíja hárommillió norvég korona volt, és az IFK Göteborg-FC Köbenhavn finálén több mint tízezren voltak. A döntő egyébként még az utolsó, 2006-2007-es szezonban is nagy érdeklődés mellett zajlott (ami részben annak volt köszönhető, hogy a két, egymással rivalizáló dán sztárcsapat, a Bröndby és az FC Köbenhavn játszotta), de a csoportmeccsekről ez már nem volt elmondható.

Pedig a kiírás értelmében egy meghatározott nézőszám felett a klubok még prémiumot is kaptak, ám így is akadt olyan találkozó, ahol mindössze 323-an lézengtek a stadionban. Amikor a 2007-2008-as kiírás pénzügyi okok miatt elmaradt, akkor még úgy tervezték, hogy egy év kihagyással folytatják a tornát, ám miután a tévéközvetítés jogait továbbra sem sikerült értékesíteni, így a Royal League megszűnt.

www.globalsoccerapp.com