Vágólapra másolva!
Vesztes meccsen mutatkozott be Alessandro Del Piero új csapatában. Az FC Sydney 2-0-ra kapott ki az ausztrál bajnokság nyitófordulójában.

A 37 éves világbajnok és Bajnokok Ligája-győztes olasz támadó végig a pályán volt a Wellington elleni idegenbeli meccsen.

"Kikaptunk, ezért természetesen szomorú vagyok, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ez még csak az első meccsünk volt így együtt" - mondta a szombati meccs után a Juventus korábbi sztárfutballistája, aki szerint legalább tíz mérkőzés kell ahhoz, hogy összeszokjon a csapat.

Del Piero szeptemberben szerződött két évre, szezononként kétmillió dollárért a Sydneyhez. A csapattal három hete készül együtt, ám a szombati bajnoki előtt nem volt lehetősége egyetlen meccset sem játszani, mivel az együttes tervezett felkészülési találkozói sorra elmaradtak.