Vágólapra másolva!
A hollandok elleni keddi világbajnoki selejtezőn is győzelemre tör csapatával Victor Piturca, a magyarokkal azonos csoportban szereplő román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A román együttes némi meglepetésre pénteken 1-0-ra nyert Isztambulban a törökök ellen, így továbbra is százszázalékos. "Nagyon kimerült a csapat a mérkőzésen, így a remek fizikai állapotban lévő hollandok ellen két-három helyen változtatást tervezek - mondta Piturca. - Szinte tökéletesen védekeztünk, az első félidőben pedig támadásban is jól teljesítettünk. Ugyanakkor most vissza kell nyernünk az erőnket.

Az 56 éves Piturca hozzátette, hogy hat ponttal akarja zárni ezt a két mérkőzést.