Vágólapra másolva!
A klub hivatalos honlapja szerint a Kecskemét labdarúgócsapatának vezetése elfogadta Török László lemondását. A szakember a hétvégi, Pápa elleni vereséget követően jelezte, távozna posztjáról. Török a továbbiakban az utánpótlás szakmai igazgatója lesz, a csapatot megbízott vezetőedzőként Szabó István irányítja majd.

"A tulajdonosi kör és a vezetőség áttárgyalta Török László vezetőedzői posztra vonatkozó felmentését és akceptáltuk kérését, elfogadtuk a lemondását. Megköszönve eddigi odaadó munkáját korábbi feladatkörében számítunk rá a jövőben. A mai naptól az első csapat szakmai munkájáért megbízottként Szabó István felel, segítői továbbra is Visinka Ede és Erdei Sándor lesznek" - jelentette be Rózsa Pál, a kecskeméti futballklub tulajdonosa.

"Döntésemet az indokolja, hogy a csapat élén és irányításom alatt elvégzett munka nem hozta meg a vezetés és a szurkolók által elvárt, de a magamtól is megkövetelt eredményt. Mivel számomra is fontos a KTE jövője, úgy érzem itt az ideje a váltásnak, mert új impulzus, más szemlélet elindíthatja a csapatot a sikerek útján" - nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Török László, aki a továbbiakban az utánpótlás szakmai igazgatója és az akadémia irányítója lesz.