Őrült focimeccsek, amikor pisilni sem lehet kimenni

Vannak olyan futballmeccsek, amikor hiába játszik az ember kedvenc csapata, öt perc után már késztetést érzünk arra, hogy csatornát váltsunk, annyira nem történik semmi a pályán. Aki a keddi Real Madrid-Manchester City meccs végefelé el-elkapcsolt a meccsről, az nagyot nézhetett, milyen gyorsan változott az állás a hajrában. Ez adta az ötletet, hogy összegyűjtsünk olyan emlékezetes találkozókat a közelmúltból, amikor rendesen ment egymás osztása a csapatok részéről, kakukktojásként egy BL-döntő is bekerült, ahol az olaszok az első, az angolok a második félidőben szórták meg az ellenfelet.

Ha valaki amiatt bosszankodott, hogy csak az utolsó negyedórát látta a Real Madrid-Manchester City BL-csoportmeccsen, azt valószínűleg kárpótolta, hogy a két csapat összesen négy gólt szerzett a 76. és a 90. perc között.

Az utolsó fertályóra kezdetén 1-0-ra vezetett a City, majd beindult az őrület: Marcelo csavarásával egyenlített a Real, de Kolarov szabadrúgását elnézte Casillas, így ismét az angolok álltak jobban. A végén mégis Mourinho csúszhatott térden öltönyében, mivel a csereként beállt Benzema és az utóbbi időben szomorú Cristiano Ronaldo is betalált, így a Real jött ki jobban az izgalmakból.

Hasonló rohanásra BL-döntőn is volt már példa, amire a Liverpool-drukkerek örömmel, a Milan-szurkolók viszont könnyezve emlékezhetnek, minden idők legsimábbnak tűnő fináléját ugyanis nem várt feltámadással mentette meg az angol csapat 2005-ben. A Milan a félidőben Crespo, valamint Maldini góljaival 3-0-ra vezetett, az angol szurkolók kezüket a fejükbe temetve, csüggedten ültek a lelátón, egészen az 54. percig, amikor Gerrard fejesével 3-1-re szépítettek a Vörösök.

Két perccel később Smicer lövése lepte meg Didát, és a teljes eksztázisban focizó angolok a 60. percben az egyenlítést is kiharcolták, Xabi Alonso tizenegyesét ugyan Dida kivédte, de a kipattanót a spanyol bevágta. A többi már történelem, a hat perc alatt a nagyon mélyről visszakapaszkodó Pool végül büntetőkkel nyert meg a döntőt.

A Liverpool egy másik, hasonlóan fordulatos döntőben is érdekelt volt, 2001-ben, az Alavés elleni UEFA-kupa-fináléban már az első 16 percben két gól született - mindkettőt az angolok szerezték -, majd a 40. és 49. perc között három, így a második félidő elején 3-3 volt az állás, mivel a spanyol kiscsapat részéről Iván Alonso is eredményes volt az első felvonás közepén. Fowler és Jordi Cruyff gólpárbaja után hosszabbítás és aranygól döntött a győztes kilétéről, McAllister szabadrúgása után Geli fejéről a saját kapujába került a labda, így a Liverpool harmadszor gyűjtötte be az UEFa-kupát.

A 2003-as UEFA-döntőben is csak kapkodhatta fejét az ember, a José Mourinho irányította Porto az első félidő hosszabbításában került előnybe a Celtic ellen Derlei szemfüles gólja után, majd a szünet után csak két perc telt el, amikor Henrik Larsson fejese befelé pattant a kapufáról, így kezdődhetett minden elölről. Hét perccel a svéd csatár gólja után Alejnyicsev ismét a Portót tolta közelebb a trófeához, de Larsson erre is azonnal felelt, így tizenkét perc alatt esett négy gól. A fiúk aztán gyorsan behúzták a kéziféket a nagy száguldás után, és a meccs ötödik, egyben mindent eldöntő gólja csak a hosszabbítás második félidejében született Derlei révén, ez volt az a siker, amely megismertette Mourinhót Európa futballszerető közönségével.

A francia bajnokság 1998/99-es idényében már a harmadik fordulóban játszottak egy olyan meccset, amit aztán nem sikerült a szezonban felülmúlni, és amely után Marseille-ben és Montpellier-ben száznyolcvanas pulzust tapinthattak a drukkernél. A vendég Montpellier 19. perc után kettő, 34 után négy góllal vezetett, úgy tűnt, semmi sem menti meg a Marseille-t egy hatalmas pofontól. Az OM azonban a 61. és a 71. perc között bepörgött, és Maurice, valamint Dugarry góljaival feljött egy gólra, és ezzel még nem volt vége, mert a 84. percben Roy egyenlített, majd Blanc a 90. percben tizenegyesből feltette a koronát a marseille-i csodára.

A Ligue 1-ben az előző idényben is játszottak pár őrült meccset, a Lyon-PSG rangadón például az első 21 percben csak ismerkedtek a felek, majd beindult a gólgyártás, és a félidő 3-2-es Lyon-vezetéssel zárult. A második félidőben már jobban sikerült elosztani a termést, a számláló pedig végül nyolcnál állt meg, Hoarau a 90. percben mentett pontot a párizsiaknak.

Thrillerbe illő volt a végjáték a tavalyi francia Szuperkupa-döntőn, ahol a 85. percben, a Lille 3-1-es vezetésénél kezdődött a lényegi rész. A vesztésre álló Marseille két perc alatt 3-3-ra alakította az állást, sőt, Ayew egy tizenegyesből úgy tűnt, kicsikarja a győzelmet csapatának. A Lille azonban nem adta ennyire könnyen magát, Basa a hosszabbításban betalált, de még arra is volt idő, hogy Ayew második büntetőjét is értékesítse, így végül 5-4-re győzött a Marseille.

Nem sikerült unalmasra a hajrá az Inter-Genoa olasz bajnokin sem, amely a 73. percben 3-2-re állt, pedig a milánóiak már 3-0-ra is vezettek. Az argentin Zarate szép csavarása után aztán kettőre nőtt az Inter előnye, de Gilardino gyorsan visszahozta a genovai reményeket tizenegyesből, erre viszont öt perccel később Diego Milito szintén tizenegyesből válaszolt. Gilardino a 90. percben a második Genoa-tizenegyest is beverte, de ezzel már nem sokra ment, az Inter 5-4-re hozta a meccset.

Szintén körömlerágós volt a legutóbbi vébén játszott szlovák-olasz csoportmeccs is, amely a továbbjutásról döntött az F csoportban. Amikor a 73. percben Vittek megszerezte a második gólját, úgy tűnt, az olaszok mehetnek haza, de a 81. percben, Di Natale még izgalmassá tett az utolsó perceket. A 89. percben azonban Kopunek már tényleg elintézte, hogy korábban kezdődjön a szabadság a címvédő számára, és ezen az sem változtatott, hogy Quagliarella gyönyörűen emelte át a kapust a 16-oson kívülről a hosszabbításban.