Vágólapra másolva!
Huszti Szabolcsot harmadszor választották a forduló legjobbjának a német labdarúgó-bajnokság hivatalos honlapjának szavazásán.

A Hannover magyar légiósát a Bundesliga.de weboldalon a szurkolók a második és a harmadik kör után is a legjobbnak választották, azaz öt kör alatt harmadszor kapta a legtöbb voksot a drukkerektől, ráadásul a negyedik fordulóban eltiltása miatt nem léphetett pályára.

Ezúttal a szavazatok 43,03 százaléka érkezett rá, és az Eintracht Frankfurt japán futballistáját, Takasi Inuit (36,72) és a Bayern München német válogatott középpályását, Bastian Schweinsteigert (9,09) előzte meg. Csütörtök este még Inui vezetett Huszti előtt.

A 29 éves Huszti a hétközi fordulóban egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Hannover szerda esti, Nürnberg felett aratott 4-1-es győzelméből, amellyel csapata feljött a tabella harmadik helyére.

A Hannoverbe nyáron a szentpétervári Zenittől 750 ezer euróért visszatérő játékos a Kicker című szaklap osztályzatai alapján magasan a mezőny legjobbja eddig, továbbá a kanadai táblázatot is vezeti. Előbbi rangsorban 1,17-es átlag osztályzatával - a Kickernél az 1-es a lehető legjobb értékelés - a Hamburg kapusát, René Adlert (1,80) és Schweinsteigert (1,88) előzi meg, míg utóbbiban három góljával és hét gólpasszával a 2006-os világbajnokság aranycipősét, az eddig százszázalékos Bayernt erősítő, a négy-négy gólnál és előkészítésnél járó Thomas Müllert utasítja maga mögé.

Az 51-szeres magyar válogatott futballista, aki két éve lemondta szereplését a nemzeti együttesben, klubcsapatával szombaton Hamburgban vendégeskedik.