Vágólapra másolva!
Alaposan felháborodott a Brazil Püspökök Nemzeti Szövetsége egy sportmagazin fotóján, amely Neymart mint a keresztre feszített Jézust ábrázolja. A Placar című lap metaforának szánta a képet, mondván, a Santos húszéves támadója rengeteg kritikát kap az állítólag gyakori műeséseiért.

"A brazil ász bűnbak lett egy olyan sportban, ahol senki nem játszik tisztán" - írta címlapján a legnépszerűbb lapok közt lévő Placar. Az ötletet egy hetvenes évekbeli Don Balon-címlap adta, amely Johan Cruyffot ábrázolta majdnem pontosan ugyanígy.

A Brazil Püspökök Nemzeti Szövetségének nem tetszett az analógia, Cardinal Raymundo Damasceno Assis elnök és a szervezet főtitkára közleményt írt. Szerintük a kép "megveti a vallásos emberek érzéseit", ezen kívül Jézus arca helyére egy focistáét másolni "erőteljesen felháborító".

A püspökök online petíciót is írtak, amelyhez eddig hétezren csatlakoztak.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Brazíliában korábban egy Ronaldo-kép okozott hasonló felháborodást: a mostanában elhízással küszködő csatár akkor autógumit reklámozott, a riói Krisztus-szobor helyén állt, az egyik lábát felhúzta, a talpán pedig egy abroncs futófelülete volt.