Vágólapra másolva!
Komoly eltiltásra számíthat Luisao, a Benfica labdarúgócsapatának brazil válogatott védője, mert a Fortuna Düsseldorf elleni szombati felkészülési mérkőzésen földre vitte a játékvezetőt.

Az első félidő 40. percében gólnélküli állásnál a bíró, Christian Fischer a második sárga lapot készült felmutatni a Benfica játékosának, az egy percen belül két durva szabálytalanságot elkövetett Savi Garciának. Ezt akadályozta meg a lisszaboniak csapatkapitánya úgy, hogy egy bodicsekkel fellökte Fischert.

A sípmester rövid időre elveszítette az eszméletét, majd miután magához tért, kollégáival az öltözőbe ment. Tíz perc elteltével a bíró közölte, nem folytatódik a mérkőzés.

A találkozót közvetítő Sport1 német televízió szerint a bíró az öltözőfolyosón fejfájásra és szédülésre panaszkodott.

A szabályok értelmében a játékvezetővel szembeni tettlegesség kirívóan súlyos sportszerűtlenségnek számít. A düsseldorfiak jelezték, a történtekről tájékoztatják az európai szövetséget (UEFA).