Vágólapra másolva!
Az Athletic Bilbao elutasította a Juventus ajánlatát, és még többet kér a világ- és Európa-bajnok csatáráért, Fernando Llorentéért.

A torinóiak 16 millió euróval kezdtek, majd ezt kétszer is megtoldották 2-2 millióval, de a Marca című újság úgy tudja, hogy ez is kevés a baszk klub számára.

A beszámoló szerint a Juventus már nem tud többet kínálni, a játékos menedzsmentje pedig azt kérte a vezetőktől, hogy találjanak mindenkinek tetsző megoldást, amelynek eredményeképpen Llorente végül távozhatna Bilbaóból.

A 27 éves, saját nevelésű, hússzoros válogatott futballista 2005-ben mutatkozott be az Athletic felnőtt csapatában, és azóta 236 mérkőzésen 79 gólt szerzett.