Vágólapra másolva!
Nyáron távozott a Manchester Unitedtől a csodagyereknek tartott középpályás, Paul Pogba. A 19 éves játékost 2009-ben igazolták le az angolok a Le Havre-től, de a mentalitása miatt sosem tudott gyökeret verni az Old Traffordon.

A fiatal francia az olasz bajnok Juventushoz igazolt, Alex Fergusont azonban nem különösebben zaklatta fel ez az ügy. "Pogba már rég aláírt a Juventushoz, ami kiábrándító. Egyáltalán nem mutatott semmiféle tiszteletet, ezért őszintén szólva nagyon örülök a távozásának" - nyilatkozta a MUTV-n a menedzser.

Pogba Manchesterbe igazolása egyébként nem ment zökkenőmentesen, mert a Le Havre azzal vádolta a MU-t, hogy szabálytalanul szerezte meg a játékost, aki összesen hét meccsen állt be csereként az angol csapatba.

A Juventus Pogba mellett Lúciót is megszerezte két évre, az Intertől távozó 34 éves belső védő bajnok és BL-győztes is volt a milánóiakkal. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Juventus már leigazolta Mauricio Islát és Kvadmo Asamoah-t az Udineséből, valamint Sebastian Giovincót a Parmából, akkor láthatjuk, hogy a bajnok elég jól erősített a nyáron.

De a torinóiak nem érték be ennyivel, a kiszemeltek között szerepel Robin van Persie (Arsenal) és Luis Suárez (Liverpool) is.