Vágólapra másolva!
Az Eb-győzelemmel a spanyol válogatott minden idők legsikeresebb csapata lett, és könnyen lehet, hogy ezzel még nincs vége a trófeagyűjtésnek. Az aranyérmes keret akár változtatás nélkül is ott lehet a 2014-es vébén, miközben az ország utánpótlása ontja a fantasztikus játékosokat, az U21-es és az U19-es korosztályban is a spanyolok az Európa-bajnokok.

A mostani spanyol csapat előtt két olyan válogatott volt, amely egyszerre birtokolta a világ- és Európa-bajnoki címet. Franciaország az 1998-as vb után nyerte meg a 2000-es Eb-t, az NSZK az 1972-es Eb-diadalt fejelte meg a '74-es vb-arannyal, de egyikük sem tudta sorozatban a harmadik tornát megnyerni. A nyugatnémetek nagyon közel álltak hozzá, hiszen az 1976-os Eb-n is ott voltak a döntőben, ám a legendás Panenka-tizenegyessel Csehszlovákia legyőzte őket a büntetőpárbajban.

Spanyolország tehát történelmet írt zsinórban harmadik tornagyőzelmével, és mindez egy olyan korban sikerült neki, amikor minden korábbinál kiegyenlítettebb a nemzetközi labdarúgás élmezőnye. Ráadásul míg a fent említett nyugatnémet és francia csapat is hazai pályán nyerte az egyik trófeát (mind a két ország otthon lett világbajnok), addig a spanyoloknak nem volt ilyen előnyük.

Sokáig örök vesztesek voltak

Közös vonás a hetvenes évek német válogatottjában és a mostani spanyol csapatban, hogy mind a kettő két kiemelkedő klubra épült: az NSZK válogatottja a Bayern Münchenre és a Borussia Mönchengladbachra, míg a spanyol az FC Barcelonára és a Real Madridra. Nagy különbség azonban, hogy az NSZK az 1972-es győzelem előtt is folyamatosan ott volt a világ élmezőnyében: 1966-ban vb-döntőt játszott, és az 1970-es világbajnokságon is eljutott az elődöntőig. Spanyolország viszont egészen a 2008-as Európa-bajnokságig örök vesztesnek számított: bár mindig titkos favoritként indult, de vébén sohasem tudott a legjobb négybe kerülni, az Eb-ken pedig az 1968-as, hazai pályán aratott diadalt leszámítva csak 1984-ben jutott be a döntőbe, de ott is vereséget szenvedett.

Megtanultak győzni

A 2008-as Eb-sikerrel aztán felszakadt egy pszichés gát - a játéktudással korábban sem volt probléma, ám ahogyan Iker Casillas fogalmazott, megtanultak nyerni. Mindez pedig nemcsak a válogatottra igaz, a sérthetetlenség érzése szinte a teljes spanyol futballt átjárja.

Forrás: AFP/Christof Stache

Jelenleg az U21-es és az U19-es válogatott is Európa-bajnok, ennélfogva borítékolható, hogy Spanyolország még sokáig ott lesz a világ labdarúgásának élmezőnyében. A nagy kérdés inkább az, hogy Vicente del Bosque csapata képes lehet-e a Eb-cím után a világbajnoki trófea megvédésére is. "Négy évvel ezelőtt, amikor megnyertük az Eb-t, az emberek azt mondták, hogy a vébén is győznünk kellene. Amikor ezt megtettük, azt mondták, hogy az Európa-bajnoki címvédés következik. Most pedig alig hagytuk el az öltözőt, máris megint a vébéről kérdeznek" - jegyezte meg Casillas.

A friss Eb-t nyert keretben mindössze három játékos van, aki már túl van a harmadik ikszen: Casillas, Xabi Alonso és Xavi. Éppen a spanyol sikertaktika, a tiki-taka emblematikus figurája, Xavi a legidősebb, de ő is csak 32 éves, vagyis ott lehet a 2014-es brazíliai vébén.

Ugyanakkor az is tisztán látható, hogy a spanyolok folyamatosan sikerrel építik be a tehetséges fiatalokat a csapatba. A 2008-as 23-as keretből négy évvel később csak 11-en maradtak, és a 2010-es vb-döntőn pályára lépett kezdő tizenegy négy helyen is változott. Del Bosque megoldotta Carles Puyol és David Villa pótlását is, miközben az Európa-bajnokságra kivittek közül Fernando Llorente egyetlen másodpercet sem játszott, de Javi Martínez vagy Juan Mata sem kapott túl sok időt, pedig sok más válogatottban alighanem kihagyhatatlanok lennének. És akkor még az olyan óriási ígéretekről még nem is szóltunk, mint Thiago Alcántara (képünkön), Ander Herrera és Iker Munian, akik a tavaly U21-es Eb-t nyert csapat kulcsemberei voltak.

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Mindent egybevetve tehát jó esély van rá, hogy még hosszú évekig folytatódik a spanyol válogatott megkérdőjelezhetetlen uralkodása.

www.globalsoccerapp.com