Vágólapra másolva!
Elfogadta az AC Milan a Paris St-Germain 65 millió eurós ajánlatát Zlatan Ibrahimovicért és Thiago Silváért, közölte olasz forrásokra hivatkozva az Eurosport.Yahoo.com.

Elsőként az olasz Sky Sport jelentette be, hogy a milánói klub elfogadta a két játékosta tett ajánlatot. A klubcsere ténye ugyanakkor még nem végleges: a két játékoson múlik, hogy vállalják-e a váltást.

Mino Raiola, Ibrahimovic ügynöke Svédországba repült, hogy tárgyaljon a csatárral, miután egy négyórás megbeszélést folytatott a Milan alenökével, Adriano Gallianival.

A 30 éves Ibrahimovic szerződése 2015 nyaráig, a 27 éves Thiago Silváé 2017-ig szólt.

A Milantól több meghatározó játékos (Alessandro Nesta, Mark van Bommel, Gianluca Zambrotta, Filippo Inzaghi, Clarence Seedorf és Gennaro Gattuso ) is távozott a nyár elején, így Ibrahimovic és Thiago Silva esetleges távozásával szinte a nulláról építhetik újjá a csapatot.

Riccardo Montolivót már megszerezte a klub a Fiorentinától,
Bakaye Traorét a Nizzából, a tervek szerint pedig Ibra és Silva pótlását Carlos Tévez vagy Edin Dzeko (Manchester City), illetve Alekszandar Kolarov (ManCity) vagy Dedé (Vasco de Gama) oldhatná meg.

A PSG-t tavaly májusban vásárolta meg egy ambiciózus katari befektető, azóta Carlo Ancelottit szerződtették edzőnek, Leonardót sportigazgatónak, idén nyáron pedig 30 millió euróért megvették a Napoli csatárát, Ezequiel Lavezzit.