Vágólapra másolva!
A West Bromwich Albion magyar válogatott középpályása, Gera Zoltán az előző szezonban mindössze három mérkőzésen játszott, most azonban reméli, az új szezon kezdetére teljesen felépül sérüléséből.

A magyar válogatott középpályás még novemberben, a Tottenham elleni mérkőzésen szenvedett a bal térdében külső szalagszakadást, akkor hat-kilenc hónapos pihenőt jósoltak számára az orvosok.

Úgy tűnt, májusban akár vissza is térhet, ám Roy Hodgson, a West Bromwich akkori edzője nem kívánt kockáztatni.

Gera a Press Associationnek elmondta, teljes intenzitással edz, és szeretne pályára lépni a Liverpool elleni augusztus 18-i Premier League-nyitányon.

"Szeretnék játszani, de csak akkor, ha százszázalékosnak érzem magam. Semmit sem akarok siettetni" - tette hozzá.