Vágólapra másolva!
A Chelsea támadója, Daniel Sturridge vírusos agyhártyagyulladással küzd, emiatt a brit olimpiai válogatottból is kikerülhet.

A 22 éves játékos a hétvégén lett roszul, kivizsgálásra kórházba szállították, és vírusos agyhártyagyulladást állapítottak meg nála.

"Beszéltem vele, és már jobban érzi magát, ami bizakodásra ad okot" - nyilatkozta Roberto Di Matteo, a Chelsea vezetőedzője. "Nem tudjuk, mikorra gyógyul meg, de bízom benne, hogy felépül az olimpiáig."

A brit olimpiai fociválogatottat irányító Stuart Pearce-nek nemrég Gareth Bale és Kyle Walker szerepeltetéséről is le kellett mondania sérülés miatt.

A londoni olimpia július 27-én, pénteken kezdődik, de a focitorna már két nappal hamarabb elrajtol.