Vágólapra másolva!
Három évvel meghosszabbították Manolo Jimenez vezetőedző szerződését a Pintér Ádámot is foglalkoztató Real Zaragoza labdarúgócsapatánál.

A tréner december közepén vette át az együttes irányítását a mexikói Javier Aguirrétől. A kieső helyről menekülő együttes nagy menetelést mutatott be tavasszal, majd az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az élvonalban.

A játékosként spanyol válogatott szakember korábban a Sevillánál és a görög AEK Athénnál dolgozott, utóbbival 2011-ben kupagyőztes lett.