Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felcserélte a pályaválasztói jogot, így a Budapest Honvéd idegenben, az MTK Budapest pedig hazai pályán kezd az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.

Az UEFA honlapja szerint a Honvéd első mérkőzésére a Flamurtari Vlore ellen jövő csütörtökön, Albániában kerül sor, míg az MTK ugyanezen a napon Budapesten fogadja a szlovák Senica együttesét.

A visszavágókat egy héttel később rendezik.

A július 19-én és 26-án esedékes második fordulóban a bajnoki ezüstérmes Videoton a Slovan Bratislavával csap majd össze a továbbjutásért, s a visszavágót vívja hazai pályán.