Vágólapra másolva!
Közös megegyezéssel, azonnali hatállyal szerződést bontott Kurucz Péterrel a West Ham United labdarúgócsapata. A magyar kapus 2009 februárjában érkezett a londoniakhoz, de mindössze egy tétmérkőzésen szerepelt a csapatban.

Kurucz 2009. december 5-én, a Manchester United elleni hazai 4-0-s vereséggel véget ért mérkőzésen lépett pályára csereként a felnőtt csapatban, majd súlyos térdsérülése miatt 14 hónapot ki kellett hagynia.

Idén januárban a harmadosztályú Rochdale vette kölcsön, 11 mérkőzésen védett, de nem tudta megmenteni a League One-ban utolsó helyen zárt együttest a kieséstől.