Vágólapra másolva!
A hét nagy nyertese természetesen a Chelsea, a BL-győztesből négyen is ott vannak álomcsapatunkban. A hétvége egyébként is a kupadöntőké volt, további három játékos került be az ott nyújtott teljesítménye alapján.

Kapus
Petr Cech (cseh, Chelsea): A londoniak nagyon sokat köszönhetnek kapusuknak, aki már a BL elődöntőjében is kiválóan védett, a fináléban pedig folytatta a remeklést. A hosszabbításban Arjen Robben büntetőjét védte ki, majd a tizenegyespárbajban is hárítani tudott.

Hátvédek
Rémi Maréval (francia, La Gantoise): A belga bajnokság furcsa rendszerében az európai kupaszereplés playoffban dől el, amelynek fináléját a La Gantoise kettős győzelemmel nyerte meg. Az első meccsen idegenben nyert a csapat, és az első gólt a francia védő, Maréval szerezte.

Darren Barr (skót, Hearts): A skót kupadöntőben ezúttal nem glasgow-i, hanem edinuburgh-i derbit rendeztek, amelyből a Hearts került ki győztesen. Az 5-1-re megnyert találkozón az első gólt a csapat középhátvédje, Barr érte el, pedig korábban egyszer sem talált be a kupasorozatban.

David Luiz (brazil, Chelsea): A londoniak középhátvédjén sokat élcelődtek Angliában, nemcsak furcsa fizurája, hanem bakizásai miatt is, de a Bayern München ellen ő nevetett a végén. Ezúttal szinte hibátlanul futballozott, és ennek jutalma BL-győzelem lett.

Ashley Cole (angol, Chelsea): Előzetesen azt jósolták, hogy a BL-döntőtn a Bayern remek szélsői fognak dominálni, de a londoniak szerencséjére náluk futballozik a világ egyik legjobb balhátvédje, Ashley Cole, aki most is fantasztikus teljesítményt nyújtott.

Középpályások
Jires Kembo-Ekoko (Kongói DK-beli, Rennes): A Ligue 1 utolsó fordulójára is rengeteg izgalom maradt, de a Rennes számára a Dijon elleni hazai bajnokinak nem sok tétje volt. A bretonok ennek ellenére alaposan odatették magukat, hiszen 5-0-ra nyertek, és jobbszélsőjük, Kembo-Ekoko kétszer is eredményes volt.

Eden Hazard (belga, Lille): A nyári átigazolási piac egyik legkeresetebb futballistája valószínűleg utolsó meccsét játszotta a Lille-ben, és méltóképpen búcsúzott. A Nancy ellen ugyanis mesterhármast vágott, de így sem tudott a góllövőlista élére ugrani, ahhoz még egy találat kellett volna.

Marek Hamsík (szlovák, Napoli): A nápolyi együttes megakadályozta, hogy a Juventus veretlenül fejezze be a szezont, és egyben az olasz kupát is elhódította. A találkozón Hamsík nagy mezőnymunkát végzett, ráadásul a hajrában ő adta meg a kegyelemdöfést a torinóiaknak a góljával.

Marinho (portugál, Académica Coimbra): A portugál kupa döntőjének favoritja a Sporting volt, de a coimbraiaiknak sikerült megtréfálniuk a lisszaboni sztárklubot. A meccs egyetlen gólját az Académica balszélsője, Marinho szerezte, akinek nagyon ment a sorozatban, korábban az elődöntőben duplázni tudott.

Csatárok
Didier Drogba (elefántcsontparti, Chelsea): A támadó rendkívül erősen érvelt amellett, hogy a londoniak meghosszabbítsák nyáron lejáró szerződését, hiszen nagyon fontos gólt szerzett a BL-döntőben a Bayern München ellen, majd a büntetőpárbajban ő értékesítette az utolsó tizenegyest.

John Utaka (nigériai, Montpellier): A klubnak csak egy döntetlenre volt szüksége a Ligue 1 utolsó játéknapján ahhoz, hogy megszerezze fennállása első bajnoki címét, de az Auxerre ráijesztett, hiszen vezetést szerzett. Utaka azonban tett arról, hogy bajnok lehessen, mert kétszer is betalált, és a Montpellier így nyerni tudott.

www.globalsoccerapp.com