Vágólapra másolva!
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell illetve Bayern Münchennel. Köteles a Chelsea, Hajnal a Bayern támadósorát tartja jobbnak, abban azonban egyetértenek, hogy a hazai pálya nagy előny a németeknek, akik szerintük meg is nyerik a BL-t.

Köteles László az idén kétszer is játszott a Chelsea ellen, ráadásul pont a Bajnokok Ligájába, hiszen a Genk egy csoportba került az angol sztárcsapattal. Az első meccsen Londonban a magyar kapus kapott egy ötöst, majd a visszavágón büntetőt is hárított, a két együttes pedig 1-1-re végzett Belgiumban.

"Azért az a Chelsea teljesen más volt, mint a mostani" - kezdte az [origo]-nak Köteles. "Azóta edzőváltáson estek át az angolok, és bár akkor is úgy voltunk vele, hogy abszolút esélyes a döntőbe jutásra, ez a mai Chelsea jobb csapat, mint az, amivel mi játszottunk. Amivel megverhetik a Bayernt, az a bivalyerős támadósoruk."

Köteles szerint ugyanakkor a müncheniek mellett szól, hogy hazai pályán játszhatják a döntőt. Az európai fociban, főleg egy BL-döntőben nem szabadna, hogy ezen múljon a meccs, de mivel német csapatról van szó, amely az utolsó pillanatig küzd, és a hazai pálya nagy előny neki, így akár ez is dönthet a fináléban."

A Chelsea-nél Ramires, Terry, Ivanovic és Raul Meireles sem játszhat eltiltás miatt, Köteles szerint ez nem fog látszani a csapat játékán. "Nem hiszem, hogy ezen fog múlni. Persze a csapatban betöltött szerepük miatt hiányozhatnak, de a játéktudásuk nem fog hiányozni, mivel a Chelsea-nek van két csapatnyi ugyanolyan képességű játékosa."

Köteles tippelni nem mert, de Bayern-sikert jósolt, és annak is szurkol. Egy sokkgólos döntetlent várok, és a tizenegyespárbajt sem érzem lehetetlennek. Kiélezett harc lesz, amit a Bayern fog megnyerni. Egyébként is a németeknek szurkolok, már csak Roli (Juhász Roland - szerk) miatt is" - mondta köteles arra utalva, hogy ha a Bayern München nyeri a BL-t, akkor a következő szezonban a belga bajnok, azaz Juhász csapata, az Anderlecht a főtáblán kezdi a BL-t.

Hajnal Tamás, a Stuttgart magyar irányítója az idényben mindkét Bayern München elleni bajnokin pályára lépett, szerinte viszont a németeknek vannak jobb csatárai.

"A támadószekció erőssége mindenképpen a Bayern mellett szól, a Robben, Ribéry, Gomez, Kroos, Müller ötösfogat Schweinsteigerrel kiegészülve nagyon komoly minőséget képvisel. Ezt ellensúlyozhatja, hogy a védelemből az egyik legbiztosabb pont, Badstuber hiányozni fog, Jerome Boateng és a bal oldalon játszó Contento pedig hajlamos kihagyásokra" - elemezte a bajorokat Hajnal.

Szerinte a nemzetközi rutin a Chelsea mellett szólhat, az angolok a Barca elleni elődöntő mindkét felvonásán olyan teljesítményt nyújtottak, amire nem sok csapat lett volna képes. A középpályás úgy látja, az, hogy a Bayern hazai pályán vívja a döntőt előny lehet, mert nem változik a felkészülés ritmusa, a megszokott szállodában, a bevett szokások szerint hangolódhat a csapat. Ugyanakkor az UEFA 17 500 jegyet osztott ki mindkét döntősnek, és mivel nincs garancia arra, hogy a fennmaradó jegyeket Bayern-fanatikusok kapják, a hangulat valószínűleg nem olyan lesz, mint egy átlagos hazai BL-meccsen.

Németországban egyöntetű vélemény, hogy a bajnokság és a német kupa elvesztése után a Bayern számára hatalmas csapás lenne, ha a BL-t sem tudná megnyerni, ez akár teherként is nehezedhet Ribéryékre - véli Hajnal, és bár szerinte egy döntőben az ellenfél erőssége miatt nem lehet elvárni a győzelmet, nem csodálkozik rajta, hogy a közvélemény favoritként kezeli a bajorokat.

Forrás: AFP
Hajnal (j) szerint Badstuber (b) hiányozni fog a Bayernből

"Kicsivel én is esélyesebbnek látom a Bayernt, főleg, hogy a Chelsea-ből fontosabb játékosok hiányoznak, de biztos, hogy nem lesz sima meccs a döntő. Számszerűen nem szeretnék tippelni, de mivel német csapat, ezért a Bayernnek drukkolok" - mondta Hajnal, aki hülye szabálynak tartja, hogy a döntőre nem törlik a sárga lapokat, emiatt mindkét csapatból lesznek eltiltás miatt hiányzók. "Ez két szempontból sem szerencsés megoldás, egyrészt megfosztják a játékost egy nagy élménytől, másrészt nem tudnak a csapatok a legerősebb összeállításban pályára lépni, ami miatt a szurkolókban is hiányérzet lehet."

A Bayern München-Chelsea BL-döntőt szombaton 20.45-kor játsszák, az [origo] egy helyszíni tudósítója segítségével élőben közvetíti a meccset.