Vágólapra másolva!
Nemcsak argentin és brazil, de amerikai, barbadosi és kolumbiai játékos is kérdemelt egy-egy helyet az elmúlt hét álomcsapatában.

Kapus
Brad Friedel (amerikai, Tottenham): A Spurs számára volt tétje az utolsó fordulónak, hiszen a londoniak akár még a bronzérmet is megszerezhették volna a Premier League-ben. A Fulham ellen nyert is a csapat 2-0-ra, amihez kellettek Friedel bravúros védései is, más kérdés, hogy ez végül csak a negyedik helyhez volt elég.

Hátvédek
Pablo Zabaleta (argentin, Manchester City): Ha egy futballista az egész szezonban egyetlen gólt sem szerez, majd a bajnoki címről döntő utolsó fordulóban betalál, az mutatja, hogy a legfontosabb pillanatokban lehet rá számítani. Zabaleta valószínűleg maga sem hitte, hogy lövése a hálóban fog kikötni, de az egész finis hihetetlen volt a Premier League-ben.

Johnny Heitinga (holland, Everton): Az elmúlt időszakban nem volt gyakori, hogy a két liverpooli együttes közül az Everton végezzen előrébb a tabellán, ám ezúttal ez a helyzet. A város kék felének az utolsó fordulóban a Newcastle United ellen aratott győzelem jelentette a boldogságot, és ehhez Heitinga is góllal járult hozzá.

Loic Poujol (francia, Sochaux): A Ligue 1-ben rendkívül izgalmasan alakul a kiesés elleni küzdelem, az utolsó forduló előtt még nyolc csapat is búcsúzhat az élvonaltól. A Sochaux jelenleg bennmaradást érő helyen áll, amihez kellett a Caen elleni idegenbeli győzelem, és a meccsen a középhátvéd Poujol karrierje első bajnoki gólját szerezte.

André Santos (brazil, Arsenal): Az Ágyúsok drukkereinek az utolsó forduló felért egy agyvérzéssel, hiszen kedvenc csapatuk gyorsan megszerezte a vezetést a West Bromwich Albion ellen, hogy aztán ugyanilyen gyorsan hátrányba is kerüljön. A biztos BL-t érő harmadik helyhez nyerni is kellett, ami össze is jött, köszönhetően részben a balhátvéd André Santos teljesítményének és remek góljának.

Középpályások
Emerson Boyce (barbadosi, Wigan): Az angol kiscsapat az utolsó fordulóban a Wolverhampton elleni győzelmével tette fel a koronát egész éves teljesítményére. A meccsen az alaphelyzetben jobbhátvéd Boyce jobb oldali középpályásként futballozott, és megmutatta, hogy a támadásokhoz is ért, hiszen két gólt szerzett.

Antonio Candreva (olasz, Lazio): A Serie A utolsó fordulójára nem sok nyitott kérdés maradt, de az európai kupaszereplést érő helyek elosztása a finisre marad. A Lazio a közvetlen rivális Interrel mérkőzött, és bár nyert 3-1-re, így is csak negyedik lett - persze a győzelmet, illetve Candreva remek játékát és gólját nem érheti kritika.

Mesut Özil (német, Real Madrid): José Mourinho már biztos bajnokként sem tartalékolt a bajnokság utolsó fordulójában, minden sztárját pályára küldte a Mallorca ellen annak érdekében, hogy meglegyen a győzelem és a 100 pont. Ez össze is jött, Özil pedig a második félidőben két gólt szerzett.

Nené (brazil, Paris-SG): A párizsiaknak mindenképpen nyerniük kellett a hétvégén, hogy versenybe maradjanak a bajnoki címért, és a három pontot ismét a balszélső, Nené szállította a számukra. A brazil mesterhármast ért el a Stade Rennes ellen, és így már 21 gólnál jár a szezonban, amivel holtversenyben vezeti a góllövőlistát.

Csatárok
Robert Lewandowski (lengyel, Borussia Dortmund): A dortmundiak a Német Kupa döntőjében feltették a koronát a szezonbeli remek teljesítményükre, hiszen fantasztikus játékkal 5-2-re verték a Bayern Münchent. Lewandowski is alaposan kitett magáért, az Európa-bajnokságra készülő támadó mesterhármast vágott.

Radamel Falcao García (kolumbiai, Atlético Madrid): Az Európa Ligát a jelek szerint a kolumbiai támadónak találták ki, hiszen az előző kiírásban is betalált a döntőben, és most is ő volt a finálé hőse. Két remekbeszabott találatot is szerzett, ráadásul a siker után sem lazsált, a hétvégén is győztes gólt ért el a bajnokságban.

www.globalsoccerapp.com