Vágólapra másolva!
Orosz Pál, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában elmondta, hogy 1,3 milliárd forint lesz a csapat költségvetése.

"Egy Ferencváros szintű csapatnak 4-5 milliárdos költségvetéssel kellene rendelkeznie ahhoz, hogy a nemzetközi porondon is szerepeljen. A Fradié ennek csak a töredéke" - nyilatkozta Orosz.

A vezérigazgató hozzátette, hogy amikor Kubatov Gábor elnökkel átvették a klub irányítását, akkor 740 millió forint volt a tartozás, a játékosok három hónapja nem kaptak fizetést, most azonban hónapok óta mindenki napra pontosan megkapja a bérét, és a köztartozások egy részét is kiegyenlítették.

Ami a jövő évi keretet illeti, Orosz elmondta, hogy egy irányító és egy befejező csatár biztosan érkezik. "Ez nem lehet pénzkérdés. Előszerződésünk van már Orosz Márkkal, aki a hétvégén három gólt lőtt a Szegedben a Vác ellen 3-2-re megnyert NB II-es bajnokin. Jönnek a magyar fiatalok."