Vágólapra másolva!
Valószínűleg csereként lép ismét pályára szerdán a Chelsea elleni bajnoki mérkőzésen Carlos Tévez, a Manchester City labdarúgója.

"Egyre jobb állapotban van, de azt nem hiszem, hogy jelenleg 25-30 percnél többet tudna játszani. Majd szerdán eldől ez a kérdés" - nyilatkozta kedden Roberto Mancini, az angol Premier League-ben második helyen álló együttes vezetőedzője.

Az argentin csatár fél éve nem játszott a Cityben, tavaly szeptemberben ugyanis kegyvesztetté vált, miután a Bayern München elleni Bajnokok Ligája meccsen - állítólag - nem akart beállni csereként.

A manchesteriek ezek után meg is akartak szabadulni tőle, ő pedig három hónapig - klubjának engedélye nélkül - hazájában tartózkodott. Mancini januárban még úgy nyilatkozott, soha többé nem szerepelhet a csapatban, a hazautazásért pedig az egyesület hat heti fizetésmegvonással, azaz közel egymillió fontos pénzbírsággal sújtotta Tévezt.

Az olasz tréner aztán februárban már engedékenyebb hangnemben beszélt 28 éves csatáráról, aki öt hete a csapattal edz, és a tartalékcsapatban már játszott.