Vágólapra másolva!
Spanyolországban és Angliában bajnokik, Németországban és Olaszországban kupameccsek voltak hét közben, a szokásos hétvégi bajnoki dömping előtt. Lionel Messi és Cristiano Ronaldo folytatta a rekorddöntést, a Bundesligában a Bayern helyett ezúttal a Dortmund ontotta a gólokat, de egy régi ismerős, Alessandro del Piero is visszaverekedte magát a világválogatottba.

Kapus:

Manuel Neuer (német, Bayern München): A bajorok ezen a héten már nem ontották a gólokat, de a szurkolóik így is elégedettek lehetnek, hiszen a csapat megnyerte bajnokiját, és a kupában bejutott a döntőbe. Utóbbiban nagy szerepe volt Neuernek, aki a Mönchengladbach elleni büntetőpárbajban kivédett egy tizenegyest, és a Hannover elleni bajnokin is akad pár bravúrja.

Hátvédek:

Lukasz Piszczek (lengyel, Dortmund): A Borussia egy félidőn át csak szenvedett a Köln elleni bajnokin, a szünet után azonban beindult a henger, és a csapat 6-1-re nyert. A jobbhátvéd Piszczek szerezte az első gólt, majd a folytatásban adott két gólpasszt is.

David Wheater (angol, Bolton Wanderers): Bogdán Ádámék először léptek pályára Fabrice Muamba tragikus esete óta, és a csapat legyőzte a Blackburn Roverst, mégpedig a középhátvéd Wheater két fejesével.

Modibo Diakité (francia, Lazio): A rengeteg sérült miatt erősen tartalékos római csapat továbbra is versenyben van a Bajnokok Ligáját érő harmadik helyért a Serie A-ban, miután hazai pályán legyőzte a Cagliarit. A győztes találatot a Diakité két perccel a lefújás előtt fejelte.

Kieran Gibbs (angol, Arsenal): Remek formában vannak az Ágyúsok, sorozatban a hetedik bajnokijukat nyerték. Az Aston Villa ellen még a sérüléséből nemrégen felépült balhátvéd, Gibbs is betalált, akinek ez volt az első gólja a Premier League-ben.

Középpályások:

Kagava Sindzsi (japán, Borussia Dortmund): A középpályás bombaformában van, a Köln ellen is nyerőnek bizonyult. A második félidő elején egy kapásgóllal megszerezte a vezetést csapatának, aztán adott egy gólpasszt, végül ismét betalált.

Apono (spanyol, Zaragoza): Pintér Ádám csapata pár héttel ezelőtt még menthetetlennek tűnt a Primera Divisiónban, de a zaragozaiak a múlt héten mindkét bajnokijukat megnyerték. A Valencia ellen idegenben, az Atlético Madrid ellen pedig otthon nyert a csapat, mindegyik gólt Apono szerezte.

Martín Demichelis (argentin, Málaga): Továbbra is nagyon szoros a küzdelem a spanyol bajnokságban a Real és a Barcelona mögött a BL-t érő helyekért, de a Málaga most lépéselőnyben került azzal, hogy mindkét meccsét megnyerte a múlt héten. Az korábban középhátvédként futballozó Demíchelis ezúttal védekező középpályásként szerepelt, és győztes gólt ért el az Espanyol ellen.

Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid): Az egyéni teljesítményt nézve a madridiak portugál klasszisa nem sokkal marad el Messitől. A bajnoki gólokat tekintve mindketten 35-nél járnak, és Cristiano Ronaldo ebből hármat a múlt héten ért el, amivel megdöntötte Puskás Ferenc rekordját is.

Csatárok:

Lionel Messi (argentin, Barcelona): Immár az argentin szupersztár a Barca történetének legjobb góllövője, hiszen a hétközi bajnokin a Granada ellen szerzett mesterhármassal megdöntötte César Rodríguez rekordját. Ezután sem állt le, a Mallorcának is berámolt egyet.

Alessandro del Piero (olasz, Juventus): A torinóiak veterán támadója ebben a szezonban már nem számít meghatározónak, a múlt héten mégis azzá vált. A klub gólrekordere mindkét milánói ellenfél kapuját bevette: eredményes volt az AC Milan ellen a kupában, majd az Inter ellen a bajnokságban.

www.global-soccer.eu