Vágólapra másolva!
Nem maradhatott a Chelsea labdarúgócsapatánál Jacob Mellis, az utánpótlás-válogatott középpályást azt követően rúgta ki a klub, hogy bebizonyosodott, ő robbantott március elején füstbombát a Cobham-edzőközpontban.

Di Matteo tagadja, hogy megfúrta Villas-Boast

A játékos és tettestársa, Billy Clifford március másodikán csempészett be az edzőközpontba egy füstbombát, amelyet Mellis robbantott fel. A füstjelzők bekapcsoltak, pánik tört ki, a létesítményt evakuálni kellett.

A Chelsea mindkét labdarúgót felfüggesztette, végül azonban csak Mellistől vált meg, Clifford megúszta pénzbüntetéssel.

A 21 éves, utánpótlás-válogatott játékos öt éve egymillió fontért szerződött a Chelsea-hez, 2009-ben először a Southamptonhoz került kölcsönbe, tavaly pedig fél év erejéig a Barnsleyt erősítette.

A Chelsea-ben mindössze egy tétmérkőzésen kapott lehetőséget: tavaly szerepelhetett a Zilina elleni BL-összecsapáson.