Vágólapra másolva!
Egy évvel szerződtetése után felbontotta Adriano szerződését a brazil Corinthians.

"Mindent megtettünk annak érdekében, hogy a játékost újra jó erőállapotba kerüljön, de végül arra következtetésre jutottunk, hogy fel kell bontanunk a szerződését, amibe ő beleegyezett" - áll a klub közleményében.

Adriano tavaly márciusban érkezett a Corinthianshoz a Romától, de súlyfölöslege és egy Achilles-sérülés miatt csak nyolc meccsen lépett pályára. "Sem fizikailag, sem technikailag se érte el azt a szintet, amit elvártuk tőle" - nyilatkozta a focistáról a Corinthians edzője, Tite.

A csatár múlt pénteken azzal haragította magára a vezetőket, hogy megtagadta, hogy az edzés után megmérjék a súlyát, majd azzal telt be végleg a pohár, hogy vasárnap engedélyt kért az edzés kihagyására.