Vágólapra másolva!
A Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a mai napon Egerben őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki S. Balázst, az NB II-es Eger futballistáját a bundaüggyel kapcsolatban.

S. Balázzsal szemben négy rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúja merült fel.

A megalapozott gyanú szerint S. Balázs, mint a REAC akkori labdarúgója 2007. szeptembere és 2008. májusa közötti időszakban, négy REAC által játszott mérkőzés kapcsán elfogadta az eddig be nem azonosított személy azon ajánlatát, hogy fejenként legalább 2500 euró - az egyik esetben legalább 100 000 forint - ellenében, további játékostársaival együtt, részt vesz a mérkőzések eredményének befolyásolásában, miszerint két góllal elveszítik az adott mérkőzéseket.

A mérkőzések eredményének befolyásolása érdekében S. Balázs az ismeretlen személy megbízásából az anyagi ellenszolgáltatás fejében több játékostársát - köztük a bundaügyben szintén gyanúsított H. Gábort - is beszervezte.

Mivel a négyből három esetben a mérkőzésen a kívánt eredmény született, ezért a mérkőzés után S. Balázs H. Gábornak két alkalommal 2500 eurót adott át, míg S. Balázs egy esetben egy eddig ismeretlen személytől 100 000 forintot vett át. Mivel a negyedik mérkőzésen nem a kívánt eredmény, hanem döntetlen született, ezért az ígért összeg kifizetésére nem került sor.

S. Balázs az őrizetbe vétele és a gyanúsítás közlése ellen panaszt nem jelentett be, majd pedig vallomást tett. A korábban a REAC-ban, a Vasasban és Kecskeméten játszó gyanúsított jelenleg őrizetben van.

A bundaügyben eddig összesen 18 személyt hallgatott ki a főügyészség gyanúsítottként, akik közül jelenleg négyen előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben vannak, egy fő pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.