Vágólapra másolva!
José Mourinho azt mondta, nem a Real Madrid BL-ben elért eredményétől teszi függővé, hogy marad-e a spanyol klubnál. A Real portugál edzőjének számára fontosabb a bajnokság a BL-nél, mert szerinte utóbbiban nem mindig a legjobb csapat nyer.

Mourinho a Portót és az Intert is egy-egy BL-győzelem után hagyta ott, és Madridban azt találgatják, hogy döntene az angliai visszatérését a 2014 nyaráig szóló szerződése ellenére többször is pedzegető edző, ha idén a Real nyerné meg a legrangosabb kupasorozatot.

"Egyik klubtól sem a BL-győzelem miatt távoztam, a Portótól azért mentem el, mert ideje volt váltani, és más ambiciók után néztem, az Internél pedig már a BL-döntő előtt jeleztem, hogy továbbállok" - nyilatkozta Mourinho az AS című spanyol lapnak, és nemmel felelt arra a kérdésre, egy esetleges BL-siker vagy kudarc befolyással lenne-e madridi jövőjére.

A Real sorozatban négy meccset nyert a Barca ellen elevsztett Király-kupa-negyeddöntő óta, és jelenleg tíz ponttal vezet a Primera Divisiónban a nagy rivális előtt, Mourinho szerint pedig a bajnokság egy csapat igazi fokmérője. "Számomra a bajnokság a legfontosabb sorozat, mert ebben mindig a legjobb csapat lesz a befutó, ellentétben a BL-lel, ahol ez nem mondható el. Ha egy csapat bajnokságot nyer, az jót tesz az edző önbecsülésének, mert tudja, hogy egész évben jó munkát végzett".

A hétvégi fordulóban a Santandert 4-0-ra lesimázó Realnak kedden a BL-ben lesz jelenése, magyar idő szerint 18 órakor a CSZKA Moszkva vendége lesz a Luzsnyiki-stadionban.