Vágólapra másolva!
Ever Banega hétvégi sérüléséből kiindulva a Goal.com internetes oldal készített egy tízes listát a focisták legextrémebb sérüléseiből. Volt, akit a jegygyűrűje, vagy a kutyája juttatott kórházba, de van olyan focista is, aki tévénézés közben sérült meg.

10.
Ever Banegának sikerült felkerülnie a tízes listára, a Valencia argentin válogatott labdarúgója elfelejtette tankolás előtt behúzni a kéziféket, az autó elindult, a játékos bokája pedig beszorult az egyik kerék és a járdaszegély közé. Mentők vitték el, megműtötték, várhatón fél év kihagyás vár rá.

9.
David Battyt szintén "közlekedési baleset" érte a kilencvenes években. A Leeds Unitedben, a Blackburnben és a Newcastle-ben is megfordult focista épp felépült volna bokasérüléséből, amikor a kétéves lánya áthajtott a triciklijével a lábán, Batty újabb hetekre kidőlt.

8.
Több kapusnak is meggyűlt már a baja a távirányítóval, Carlo Cudicini, David Seaman és David James is úgy dőlt ki hosszú hetekre, hogy épp a kapcsoló felé nyúlt, és közben izomhúzódást szenvedett.

7.
Santiago Canizares és Dave Beasant is hasonlóan sérült meg. A spanyol kapus úgy maradt le a 2002-es világbajnokságról, hogy egy héttel a vébé előtt, borotválkozás után az aftershave-es üveg leesett, Canizares pedig ahelyett, hogy ellépett volna előle, megpróbálta légstoppal menteni a menthetőt. Nem sikerült neki, az üveg eltört, és elvágta a nagy lábujját.

Beasant előbb azzal vált híressé, hogy ő volt az első kapus, aki egy FA-kupadöntőben tizenegyest védett, majd azzal került a címlapokra, hogy salátakészítés közben ráesett egy üveg a lábára, másfél hónapot kellett kihagynia a vágás miatt.

6.
David Beckham 2003-as balesete talán a leghíresebb, amikor Sir Alex Ferguson vezetőedző az Arsenal ellen 2-0-ra elveszített FA-kupa-meccs után dühösen belerúgott egy futballcipőbe, amivel eltalálta a középpályás fejét. Beckham szemöldökéből ömlött a vér, több öltéssel kellett összevarrni.

5.
Ivano Bonettit is az edzője vonta ki a forgalomból egy időre. A nyolcvanas években a Juventusban is megfordult játékos 1996-ban a Grimsby Townban focizott, csapata 3-2-re kikapott a Luton Towntól, Brian Laws menedzser pedig olyan mérges volt Bonettire, hogy a meccs utáni közös vacsáron hozzávágott egy tál csirkeszárnyat. Az olasz középpályásnak eltört az arccsontja.

4.
Roy Hodgson a futballtörténelem legszerencsétlenebb fickójának nevezte Jari Litmanent, akinek pályafutását végigkísérték a sérülések. Az egyik legbizarabb az volt, amikor a Malmö játékosként a klub sportigazgatója mellett állt, aki épp felbontott egy dobozos kólát, a "nyitópöcök" pedig Litmanen szemébe ment, több hétig nem tudott játszani.

3.
Rio Ferdinand és Dida ülés közben dőlt ki hosszú időre. Ferdinand még 2001-ben, a Leeds játékosaként otthon nézte a tévét, órákig ült a képernyő előtt úgy, hogy a lába a dohányzóasztalon volt, majd amikor fel akart kelni, térdszalaghúzódást szenvedett.

A Milan korábbi brazil válogatott kapusa, Dida meccsen sérült meg, de szintén ülés közben, ugyanis a kispadról nézte a Parma elleni találkozót, amikor meghúzódott a háta.

2.
Paulo Diogónak a jegygyűrűje volt a veszte, a svájci Servette focistájaként a Schaffhausen ellen 4-1-re megnyert találkozó harmadik találatát szerezte, és diadalittasan felmászott a kerítésre ünnepeltetni magát. Csakhogy amikor visszaugrott, jegygyűrűje beleakadt a fémkerítésbe, amely leszakította a felső két ujjpercét. Diogo ráadásul még sárga lapot is kapott túlzott gólörömért.

1.
A lista első helyére Maradona került, aki bár drog- és alkoholproblémáai miatt sokat volt kórházban, a 2010-es világbajnokság előtt másért szállították be. Kutyája, egy kínai shar pei ugyanis megharapta, amikor az argentinok akkori szövetségi kapitánya közel hajolt hozzá, és jó éjszakát akart neki kívánni. Tíz öltéssel varrták össze Maradona felső ajkát, de ez nem akadályozta meg abban, hogy ott legyen a vébén.