Vágólapra másolva!
Egykori edzője, Frank de Boer szerint a Liverpool labdarúgócsapatának uruguayi válogatott csatára, Luis Suárez néha képes az őrült cselekedetekre.

Suárez még októberben illette rasszista jelzőkkel Patrice Evrát, a Manchester United francia védőjét, amiért nyolcmérkőzéses eltiltást kapott az angol szövetségtől. Az esetet követően a szombati bajnokin találkoztak ismét a felek egymással, de Suárez nem fogott kezet Evrával. Sportszerűtlen viselkedéséért később bocsánatot kért.

Suárez 2007 és 2001 között a holland Ajaxot erősítette, korábbi edzője, Frank de Boer a Sky Sportnak úgy nyilatkozott, a csatárnak már akkor is voltak érdekes megnyilvánulásai.

2010 novemberében például a holland szövetség azért tiltotta el hét mérkőzésről, mert megharapta a PSV Eindhoven játékosát, Otman Bakkalt.


"Luis győztes típus, a pályán kívül fantasztikus személyiség. A mérkőzéseken is mindent megtesz a győzelemért, de néha vannak hülye dolgai" - jellemezte őt De Boer, aki Martin Jol vezetőedző segítőjeként dolgozott akkor a klubnál. Szerinte a játékos bármikor képes az őrültségekre.

"Tényleg nem tudok semmit a szombati meccs részleteiről, így nem is kommentálnám. De azt hiszem, nem volt okos elutasítani a kézfogást, hiszen így minden cselekedetét még inkább figyelni fogják."