Vágólapra másolva!
Hétfőn ismét kórházba került Eusebio, de a lisszaboni Luz klinika közlése szerint minden idők egyik legnagyobb labdarúgója két napon belül elhagyhatja az intézményt.

A klinika szóvivője szerint Eusebio állapota stabil és jelezte ápolóinak, hogy szeretné a televízióban megnézni egykori csapata, a Benfica Guimaraes elleni hétfő késő esti bajnoki mérkőzését. (Mint kiderült, a találkozót 1-0-ra elvesztette a Benfica.)

A portugálok hetvenéves élő legendáját december óta harmadszor kellett kórházba szállítani, ezúttal a magas vérnyomása miatt. A Fekete Párducként is emlegetett exfocista december közepén előbb kétoldali tüdőgyulladással, majd januárban nyakfájdalmai miatt ápolták a klinikán.

Eusebio vezetésével a Benfica négyszer jutott BEK-döntőbe, ebből kettőt (1961, 1962) nyert meg, míg a portugál válogatottal bronzérmes volt az 1966-os világbajnokságon. A nemzeti együttesben 64-szer lépett pályára és 41 gólt szerzett. 1975-ben vonult vissza.