Vágólapra másolva!
Egy Manchester United-szurkoló akadályozza, hogy kedvenc labdarúgócsapatának városi riválisa, a City megkezdje tervezett 100 millió fontos edzőközpontjának építését.

A Manchester City eleinte 200 ezer fontot kínáltak a 80 hektáros területért, amely közel fekszik otthonukhoz, az Etihad-stadionhoz, a legutóbbi ajánlatuk pedig a helyi sajtó szerint már egymillió fontról szólt. A Manchester United fanatikus rajongója azonban ezt is visszautasította, mondván, 15 éve dolgozik azon a területen, és nem áll szándékában megválni tőle.

A City a városi illetékesekhez fordult segítségért, mert azt szeretné elérni, hogy Shaun O'Brien kénytelen legyen piaci áron megszabadulni a területtől.

A MU-fanatikus ugyanakkor már apró - négyzetméternyi - részekre osztotta földjét, s a darabokat egyenként 250 fontért árulja az interneten olyan United-drukkereknek, akik azonosulnak területvédő álláspontjával.