Vágólapra másolva!
A Manchester United labdarúgócsapatának csatára, Dimitar Berbatov visszatérhet a bolgár válogatottba. A 48 góllal nemzeti csúcstartó csatár még 2010-ben jelezte, már csak klubjában szeretne pályára lépni.

"Először is meghívást kellene kapni ahhoz, hogy visszatérhessek" - nyilatkozta Berbatov, aki azt mondta, a Lothar Matthäust váltó Luboslav Penev kapitánynak még nem is tudott gratulálni kinevezése miatt.

"Egyelőre senki sem próbált velem kapcsolatba lépni, pedig be van kapcsolva a telefonom" - tette hozzá.

Penev korábban úgy nyilatkozott, optimista Berbatovot illetően, akire számítana a világbajnoki selejtezőkön.