Vágólapra másolva!
Noha a magyar válogatott szövetségi kapitánya korábban több fórumon is elmondta, hogy az első helyen Xavira szavazott az Aranylabda választáson, a FIFA által közzétett listában az szerepel, hogy Egervári Sándor a díjat elnyerő Lionel Messire adta le voksát.  

Egervári Sándor még a végeredmény kihirdetése mondta el az [origo]-nak, hogy Xavi nevét írta be az első helyre a FIFA által az MLSZ-be kézbesített szavazólapon. "Nemcsak 2011-ben, hanem a korábbi évek alapján is mondom, ő az igazi mozgatórugója a Barcelona játékának. Zseniális focista, rendkívül kiegyensúlyozott teljesítménnyel" - indokolta a döntését, a Nemzeti Sport keddi számában pedig szintén kijelentette, hogy Xavira szavazott.

A FIFA honlapján megtalálható lista szerint ugyanakkor Messire voksolt az első helyen, és csak a második helyre írta be Xavit, míg harmadiknak Mesut Özilt rangsorolta. Próbáltuk utolérni a szövetségi kapitányt, hogy kiderítsük a különös ellentmondás okát, de egyelőre nem jártunk sikerrel.

Szavazott Gera Zoltán, a válogatott csapatkapitánya is, nála Messi még az első háromba sem került be, a West Bromwich Albion légiósa szerint Xavi volt az elmúlt idény legjobbja, mögötte Cristiano Ronaldo és Andrés Iniesta következett.

A magyar újságírókat Imre Mátyás, az európai szövetség (UEFA) munkatársa képviselte, nála Messi, Xavi, Ronaldo volt a sorrend.

A legnevesebb szakembereknél - mint például a világbajnok spanyol válogatottat vezető Vicente del Bosque, vagy az angol válogatottat irányító Fabio Capello - egyaránt Messi volt a legjobb.