Vágólapra másolva!
A 2010-es világbajnokságon a japán válogatott egyik legjobbja a középpályás Honda Keiszuke volt, akiről mindenki azt gondolta, hogy hamarosan Nyugat-Európába igazol a CSZKA Moszkvából. A technikás játékos egyelőre még mindig a moszkvaiaké, azonban a Lazio a napokban bejelentkezett érte.

A római csapat remekül szerepel az aktuális idényben, jelenleg a negyedik a Serie A-ban. Szakvezetője, Edoardo Reja úgy véli, hogy az együttesből egy vérbeli karmester hiányzik: a támadósor mögött általában a brazil Hernanes irányít, aki azonban kissé hátrébbről indulva még jobb teljesítményre lenne képes Reja szerint.

Hnda ideális megoldás lenne a Lazio számára, és a rómaiak fel is vették a kapcsolatot az orosz egyesülettel a megszerzése érdekében. Az olaszok sportigazgatója, Igli Tare a napokban elutazott Moszkvába, hogy megtegye ajánlatát a CSZKA-nak: a Lazio kétmillió eurót fizetne Honda féléves kölcsönvételéért, majd a nyáron tízmillióért végleg megvenné, ha elégedett vele.

A moszkvaiak számára ez a konstrukció nem megfelelő: ők 16 millió eurót szeretnének kapni, kölcsönszerződés és egyéb turpisságok nélkül.

További átigazolási hírek:
A Liverpool érdeklődik a skót Rangers horvát csatára, Nikica Jelavic iránt. A Chelsea legújabb kiszemeltje a Sahtar Doneck brazil középpályása, Willian.

www.global-soccer.eu