Vágólapra másolva!
A kapusoknak különleges helyzetük van egy futballcsapaton belül: sokszor csak magukra hagyatkozhatnak, és hiába vannak ketten-hárman a keretben, egyszerre csak egyikük játszhat. Nem kis edzői dilemmát jelent, hogyan tartsák fenn a cserekapus motivációját, ha egyértelmű a hierarchia, de az sem feltétlenül előnyös, ha nem lehet tudni, ki az első számú választás.

Az FC Barcelonában egyértelműen Víctor Valdés az első számú kapus, azonban cseréje, José Manuel Pinto sem marad munka nélkül az idényben. A bajnokságban ugyan csak akkor lép pályára, ha Valdés valamilyen oknál fogva (sérülés vagy eltiltás) nem áll rendelkezésre: 2007 nyara óta mindössze 11 bajnokin védett, és volt olyan idény, amikor a Primera Divisiónban egyszer sem lépett pályára. A Spanyol Kupában viszont Josep Guardiola rendszeresen neki szavaz bizalmat, függetlenül attól, hogy éppen ki az ellenfél: legutóbb a Real Madrid ellen is Pinto védett.

Pinto biztos lehet benne, hogy védhet a kupában

A Santiago Bernabéu-stadionban rendezett mérkőzés előtti sajtótájékoztatón rá is kérdeztek Guardiolánál, hogy nem akarja-e inkább Víctor Valdést szerepeltetni, de a szakember kijelentette, hogy ragaszkodik korábbi döntéséhez, miszerint a kupában Pinto kap lehetőséget. "Pinto remek kapus, aki ismeri őt, az ezt nem vonhatja kétségbe. Amikor csak pályára küldtem, mindig remek teljesítményt nyújtott" - mondta a tréner, aki a tavalyi spanyol Király-döntő előtt (ahol az ellenfél szintén a Real volt) is azt mondta: két játékos lehet biztos abban, hogy kezdő lesz - Pinto és Messi.

Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi
Víctor Valdés a BL-ben és a bajnokságban véd

Pinto példája is jól mutatja, hogy az edzők számára talán a legnehezebb feladat a cserekapusok megfelelő motivációja. A legtöbb egyesületnél egyértelmű a hierarchia: mindenki pontosan tudja, hogy a keretben lévő kapusok közül ki az első számú, és ki kap helyet a kispadon. Utóbbinak azonban szükség esetén ugyanazt a teljesítményt kell nyújtani, így aztán gyakran előfordul, hogy egy sztárklubnál egy olyan kapus a tartalék, aki máshol kezdő lenne.

Dudeket játék nélkül is szerették

A legjobb példa erre a lengyel Jerzy Dudek, aki három és fél idényen keresztül alapember volt a Liverpoolban, és nagy szerepe volt abban, hogy a csapat 2005-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját - az AC Milan elleni döntőben a hosszabbításban elképesztő bravúrt mutatott be Andrij Sevcsenko közeli lövésénél, majd a büntetőpárbajban is remekelt.

A klub azonban később leigazolta José Manuel Reinát, így Dudek a kispadra szorult. Nem okozott tehát meglepetést, hogy szerződése lejártát követően 2007-ben távozott az Anfieldről, az viszont annál inkább, hogy a Real Madridba szerződött. Madridban ugyanis Iker Casillas kiszoríthatatlan a kapuból, Dudek tehát ezzel vállalta, hogy alig fog védeni.

Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou
Dudek a Real-meccseken nemhogy kettő, de egy labdát sem foghat

Így is történt: négy szezon alatt mindössze két bajnokin és két BL-meccsen szerepelt, ráadásul még pechje is volt abból a szempontból, hogy az Auxerre ellen egy vetődésnél állkapocstörést szenvedett. Annak ellenére, hogy csak nagyon ritkán védett, a csapaton belül és a közönség körében is nagy népszerűségnek örvendett, amit jól mutat, hogy amikor amolyan búcsúzásként José Mourinho az előző idény utolsó bajnokiján őt szerepeltette, majd a hajrában lecserélte, a csapattársak sorfalat álltak neki.


"Nem azért vagyunk, hogy az orrunkat piszkáljuk a kispadon"

Nem könnyű tehát a cserekapusok élete, hiszen csak akkor játszhatnak, ha társuk rossz teljesítményt nyújt, vagy megsérül, ugyanakkor a tréningeken hétről hétre együtt dolgoznak, hiszen másfajta edzésmunkára van szükségük, miközben általában tisztában vannak a hierarchiával. Olyan is előfordul azonban, hogy a sorrend nem teljesen egyértelmű, és az edző nem tudja eldönteni, hogy a rendelkezésére álló kapusok közül ki is az első számú. A Manchester Unitednél például jelenleg nehéz lenne megállapítani, hogy David de Gea vagy Anders Lindegaard áll előbbre.

A manchesteriek a nyáron 20 millió euróért vették meg De Geát az Atlético Madridtól, nem titkoltan azzal a céllal, hogy pótolja a visszavonult Edwin van der Sart. A mindössze 21 éves De Gea a szezon elején ennek megfelelően meg is kapta a lehetőséget, az első tíz fordulóban végig ő védett, és a MU veretlen is maradt, mégis sokat kritizálták. A 11. fordulóban már nem ő, hanem Lindegaard állt a kapuban, és azóta hol egyikük, hol másikuk szerepel, bár a mérleg nyelve mintha inkább a dán felé billenne.

Forrás: AFP/Paul Ellis
De Geát kezdőkapusnak igazolta le a ManUnited, de ettől kezd távolodni a spanyol tehetség

Lindegaard ugyanis hét bajnokiból hatszor nem kapott gólt, csak a Newcastle United vette be a kapuját. Ugyanakkor neki abból a szempontból könnyebb dolga volt, hogy mérkőzésenként átlagban kevesebb, mint három lövés ment a kapujára, míg De Gea meccsenként átlagosan 5,5 lövést kapott. Ráadásul eddig a rangadókon a spanyol védett: a Tottenham Hotspur, az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool és a Manchester City ellen is ő állt a kapuban. Vasárnap a MU megint az Arsenallal találkozik, és sokan úgy vélik, hogy most fog eldőlni, ki is az első számú kapus: ha megint Lindegaard kap lehetőséget, akkor alighanem beelőzte spanyol riválisát.

A két kapus viszonya egyébként a versengés ellenére is kitűnő, legalábbis a dán nyilatkozatából ez derül ki. "Azt hiszem, David és én is jól teljesítettünk, amikor lehetőséget kaptunk. Az edzéseken mindent megteszünk, hogy segítsük egymást, szeretek vele dolgozni. Remek srác, intelligens, mindig jó a hozzáállása, és folyamatosan jobb teljesítményre sarkalljuk egymást. A meccsek előtt mindig sok szerencsét kívánunk egymásnak - de mindenki játszani akar, nem azért igazoltunk ide, hogy a kispadon üljünk, és az orrunkat piszkáljuk" - mondta Lindegaard a The Independentnek.

www.global-soccer.eu