Vágólapra másolva!
José Mourinho, a Real Madrid edzője szerint nincs válság a klubnál, a csapat csupán hullámvölgybe került. A Real 2005 óta nem kezdett ilyen rosszul, Mourinho szerint ennek az újságírók örülnek, de a következő forduló után ez az öröm véget ér.

A Real a legutóbbi két bajnokin nem lőtt gólt, elhullajtott öt pontot, így négy forduló után csak hetedik a Primera Divisiónban. A Real 2005 óta nem kezdte ilyen rosszul a szezont.

"Az elmúlt egy hétben nem játszottunk jól" - nyilatkozta pénteken Mourinho. "Nagyszerű, ha a szurkolóink úgy gondolják, hogy én vagyok a felelős ezekért a rossz eredményekért. Ennek megfelelően a hétvégi összecsapásunkon a csapat mögé állnak majd, engem kifütyülnek, de az egész mérkőzés alatt támogatni és buzdítani fogják a játékosokat."

A spanyol sportsajtó kritikáira a 48 éves edző ironikusan reagált: "Az újságírók boldogok, mert ebben a szituációban van miről írniuk, de biztos vagyok benne, hogy a szombati meccs után már a múlté lesz az örömük."

A Real Madrid szombaton 20 órakor látja vendégül a Rayo Vallecanót a hatodik fordulóban.