Vágólapra másolva!
A Barcelona után a Real Madrid is úgy döntött, hogy az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) fordul a két csapat Bajnokok Ligája-elődöntője után. A madridiak azért tettek panaszt az UEFA-nál, mert szerintük a Barcelona-játékosok a folyamatos sportszerűtlen viselkedésükkel megpróbálták félrevezetni a játékvezetőt.

A Barcelona 2-0-ra nyerte a Madridban rendezett elődöntőt, amelyet a Real Pepe kiállítása miatt tíz emberrel fejezett be, José Mourinho, a madridiak edzője pedig a lefújás után saját összeesüvés-elméletet gyártott, amelyben kifejtette, miért segítik a bírók a katalán csapatot. A Barcánál kiverte a biztosítékot Mourinho vagdalkozása, ezért bepanaszolta az edzőt az UEFA-nál, amely fegyelmi eljárást indított ellene.

A Real válaszul egy közleményt jelentetett meg, amelyben jelezte, szintén az UEFA-hoz fordul, mert a Barcelona-játékosok sportszerűtlen és agresszív viselkedésükkel megpróbálták félrevezetni és befolyásolni Wolfgang Stark játékvezetőt, ez vezetett Pepe szerintük jogtalan kiállításához.

A nyomatékosítás kedvéért a Real egy kétperces videót is kitett az oldalára, amelybe a kiállítást eredményező megmozdulás mellé olyan jelenetek kerültek, amelyeken a Barcelona-játékosai rájátszanak egy-egy ütközésre. Az UEFA mindkét csapat ellen eljárást indított, a fegyelmi bizottság pedig május 6-án tárgyalja Mourinho és a félidőben kitört balhé főszereplőjének számító, és a kispadról kiállított Pinto ügyét.