Vágólapra másolva!
Gennaro Gattuso, az AC Milan labdarúgócsapatának kapitánya szerint a mostanában mutatott teljesítmény nem elég ahhoz, hogy a listavezető csapat megnyerje az olasz bajnokságot.

"A félelem érzékelhető" - jelentette ki Gattuso a Sky Sportnak nyilatkozva. "Érthető, hogy van miért aggódni, ha a csapat két forduló alatt csak egy pontot szerez."

Március 13-án a Milan hazai pályán 1-1-et játszott a Barival - azon a mérkőzésen Rudolf Gergely szerezte a vendégek gólját -, majd hétvégén 1-0-ra kikapott Palermóban. "Két gólt ajándékoztunk oda utóbbi két meccsünkön, miközben sok helyzetünk ellenére csak egyet szereztünk. Kérlelhetetlenebbnek, határozottabbnak kell lennünk, és szükségünk van egy kis szerencsére is. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen helyzetben valami többletre van szükség, amit jelenleg csinálunk, az nem elég, a mi hibánk is, hogy így alakul a helyzet. Előre kell tekinteni, és jól fel kell készülni az Inter elleni meccsre."

A második helyen álló Internazionale a hétvégén két pontra megközelítette a listavezető Milant.