Vágólapra másolva!
Kisebb szívműtéten esett át és emiatt nem utazott el Oroszországba, a Rubin Kazany ellen csütörtökön sorra kerülő labdarúgó Európa Liga-mérkőzésre Harry Redknapp, a Tottenham Hotspur vezetőedzője.

Szabicsék kárára juthatnak tovább Juhászék az EL-ben

A londoni egyesület előbb nem közölt részleteket a szakvezető állapotáról, szerda délután azonban közleményben tudatta, hogy a 64 éves szakember koszorúér-tágító beavatkozáson esett át.

"Harry jól van, várhatóan 48 óra múlva elhagyhatja a klinikát" - írta honlapján a fővárosi klub.

"Remélem, hogy néhány nap múlva újra dolgozhatok" - idézte még a műtét előtt néhány újság Redknappet, akit két segítője, Kevin Bond és Joe Jordan helyettesít majd az oroszországi találkozón.

A Tottenham három forduló alatt hét pontot szerzett, ezzel az élen áll az Európa Liga A csoportjában, mögötte az ötpontos görög PAOK a második, a négy pontot gyűjtött Kazany a harmadik, az utolsó helyen pedig a pont nélküli ír Shamrock Rovers áll.