Vágólapra másolva!
Ünnepi hétvége vár Sir Alex Fergusonra, a Manchester United vezetőedzőjére, ugyanis vasárnap lesz napra pontosan 25 éve annak, hogy átvette a focicsapat irányítását.

"Fantasztikus volt ez az időszak, valóságos tündérmese" - nyilatkozta a klub honlapján a 69 éves skót szakember, aki 1986. november 6-án került a csapathoz.

"Rendkívül szerencsés vagyok, ugyanis a legjobb futballistákkal dolgozhattam együtt. Elképesztő nevek, Bryan Robson, Norman Whiteside, Brian McClair, Mark Hughes, Paul Ince, Roy Keane vagy éppen Eric Cantona" - tette hozzá.

Ferguson csak négy évvel érkezése után szerezte meg első trófeáját - 1990-ben FA-kupát nyert a csapattal -, ezt követően azonban Anglia legeredményesebb együttesévé tette az MU-t: többek között 12 bajnoki cím, két Bajnokok Ligája-siker és öt FA-kupa-győzelem fűződik a nevéhez.

"Addig folytatom, amíg az egészségem engedi" - árulta el a skót, aki a Sunderland elleni, szombati bajnokin ünnepli majd negyedszázados jubileumát, az lesz az 1409. meccse az MU kispadján.