Vágólapra másolva!
A FourFourTwo című focisportál szerint a kormány szerdai ülésén döntött a Puskás Ferenc Stadion újjáépítéséről, amely jövőre kezdődik, és 2015-ben fejeződik be. Korábban Fürjes Balázs, a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos azt mondta: bár a végső szó kimondása nem az ő hatásköre, a beruházás túl drága, ezért érdemes lehet két kisebb, modern stadionnal segíteni a magyar futballt.

Kormányzati forrásra hivatkozva a FourFourTwo csütörtökön közölte: a Puskás-stadion újjáépítése jövőre kezdődik, 2015-re fejeződik be, tíz éven belül pedig atlétikai stadion és kerékpárpálya is épül a mostani olimpiai központ területén.

"Az új futballstadion 42-45 ezer férőhelyes lesz, alkalmanként további húszezer férőhellyel lesz bővíthető" - írja a lap, amely úgy tudja, a jelenlegi arénát teljesen lebontják, az emlékét viszont bizonyos építészeti motívumok őrzik majd.

A beruházás a jelenlegi számítások szerint több mint negyvenmilliárd forintba kerül.