Vágólapra másolva!
Majdnem botrányba fulladt a román labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában a Petrolul Ploiesti- Vointa Sibiu összecsapás (4-1), miután Andrei Chivulete játékvezető három büntetőt fújt be, és két vendégjátékost is kiállított.

3-1-es állásnál az utolsó percben megítélt hazai büntető miatt a vendég nagyszebeniek le akartak vonulni a pályáról, végül látványosabb módszert választottak: Remus Danalache kapus hátat fordított Oprita büntetője közben. A bíró sárga lapot adott a kapusnak, megismételtette a 11-est, amelyet Danalache ezúttal szemben állva, de mozdulatlanul nézett végig.


"A játékvezetőknek nincs tekintélyük, könnyen elvesztik a fejüket, össze-vissza adják a lapokat. A negyedik gól csak a hab volt a tortán. Bunea kiállítása miatt fellebbezni fogunk, mert nekünk minden eltiltás vagy sérülés számít" - idézte a Krónika a meccs után Sandu Tabarca technikai igazgatót, akit a bíró szintén elküldött a kispadról.