Vágólapra másolva!
A Győri ETO NB II-es csapatánál lesz másodedző Igor Nicsenko, a csapat korábbi játékosa. Az NB I legeredményesebb légiósa emellett részt vesz az egyéni képzésben is - közölte a Győr honlapja.

"Még nem dolgoztam edzőként, de szeretném megtanulni a szakmát" - idézte az ETO.hu Nicsenkót, akit lenyűgözött az általa hét éve nem látott az ETO-stadion alapos átakakítása.

Igor Nicsenko 1995 és 2004 között játszott Magyarországon, nála több gólt (98) egyetlen légiós sem szerzett és nem is játszott több NB I-es mérkőzést (255).

Az ukrán csatár a Stadler FC-ben robbant be az élvonalba, ahol kilenc meccsen nyolc gólt lőtt. Akasztóról a Ferencvároshoz szerződött, majd a Dunaferrel nyert bajnokságot. 2001-ben szerződött Győrbe, nyolcvanhárom bajnokin huszonnégy találatig jutott, ő szerezte azt a gólt a Békéscsaba ellen a 2002-es bajnokság nyitófordulójában, a 93. percben, aminek köszönhetően listavezető volt az ETO az NB I-ben, mindeddig utoljára.

A magyarországi karrier befejezésével Nicsenko hazatért Ukrajnába, ahol pár évet még játszott szülővárosában, majd - miután már többször szóba került - a héten végül visszatért Magyarországra.