Vágólapra másolva!
José Mourinho már a FIFA-gála utáni nyilatkozataiban elmondta, hogy nem tetszik neki az Aranylabda-szavazás új menete, pár nappal később pedig arról beszélt, hogy a jövőben kik nyerhetik meg a díjat csapatából, a Real Madridból.

"Egy napon végre egy kapusnak is diadalmaskodnia kellene, és remélem, hogy ez a játékos Iker Casillas lesz" - idézte a Tribalfootball.com Mourinhót, akit a zürichi FIFA-gálán 2010 legjobb edzőjének választottak.

A Real portugál trénere úgy gondolja, hogy honfitársa, a 2008-as győztes Cristiano Ronaldo még biztosan elhódítja a kitüntetést. "Ronaldo a jövőben még akár négyszer vagy ötször is megkaphatja az elismerést."

Forrás: AFP
Mourinho a FIFA-gálán megkönnyezte Sneijder beszédét

A múlt héten a Villarreal ellen triplázó támadó a mostani végeredménnyel (Lionel Messi nyert Andres Iniesta és Xavi Hernandez előtt) nem békült még ki. "Érthetetlen, hogy csapattársam, Casillas nem került be a legjobb háromba. Egy kapus is lehet ugyanolyan értékes, mint egy mezőnyjátékos. Úgy vélem, ott lett volna a helye a dobogón, megnyerte a vb-t, és remekül ellátta a dolgát" - nyilatkozta Ronaldo.

Mourinho a hétfői díjátadás után rögtön arról beszélt, hogy mennyire elégedetlen a 2010-es szavazás végeredményével: "Szégyennek tartom, hogy Wesley Sneijder nem került be a legjobb három közé, szerintem mindenképp ott lenne a helye. Szintén szégyen, hogy Cristiano Ronaldo sem került oda, a teljesítménye és a képességei alapján dobogósnak kellett volna lennie. Messi fantasztikus játékos, és ha egy ilyen futballista elnyer egy olyan díjat, mint az Aranylabda, akkor nem tehetek mást, mint gratulálok neki. Most ezt meg is tettem."