Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo a Dinamo Zagreb ellen 1-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-meccset követően azt nyilatkozta, hogy folyamatosan rugdosták őt a horvátok, akik szerinte féltékenyek a sikerére, és arra, hogy ő jóképű. A Goal.com angol internetes oldal segítségével összegyűjtöttük a Real Madrid portugál játékosának tíz legjobb aranyköpését.

10. "Kicserélem a pelenkát is"
Egy interjúban Ronaldót a kisfiáról kérdezték, mire ő elmondta, hogy kiveszi a részét a gyereknevelésből, mindent megcsinál, amit egy apának kell. "Természetesen kicserélem a pelenkát is. Nem ezt szeretem a legjobban csinálni a világon, de muszáj megtennem. Egyébként általában korán fekszik le a fiam, de anyám mesélte, hogy amikor egyszer meccset játszottunk, nem tudott elaludni, amíg gólt nem lőttem. A gólom után öt perccel azonban elaludt."

9. "Mókusok, madarak és tehenek a szomszédaim"
Amikor még a Manchester Unitedben játszott, több angol bulvárlap is azt írta róla, hogy a megengedettnél többször iszik és tart vad bulikat otthonában. Egy interjúban Ronaldo kikérte magának, hogy ilyen életet élne. "Nem iszom, nem dohányzom, és nem szórom a pénzt. Cheshire vidéki részén lakom, mókusok, madarak és tehenek a szomszédaim. A szabadidőm nagy részét otthon töltöm a családommal és a barátaimmal. Gyakran ülök le a kandalló elé relaxálni, fontos számomra a nyugalom" - fogalmazott a portugál focista.

8. "Götze? Az kicsoda?"
Mario Götze egyik pillanatról a másikra berobbant az európai futballelitbe, ám Cristiano Ronaldo figyelmét elkerülte a Borussia Dortmundot német bajnoki címig vezető, 19 éves támadó középpályás. Amikor a német válogatott játékosról kérdezte a Bild német napilap, így felelt: "Götze? Az kicsoda? Milyen poszton játszik? Jó játékos? Nem igazán nézem a Bundesligát."

7. "Nem szeretem" - Ronaldo Mourinho taktikájáról
Nemcsak a madridi szurkolók voltak elégedetlenek a tavalyi Bajnokok Ligája-elődöntő első meccse után, amikor az ősi rivális Barcelona 70 százalékban birtkolta a labdát. Újságírói kérdésre, hogy mi a véleménye José Mourinho ezen a meccsen alkalmazott taktikájáról, Ronaldo így válaszolt: "Nem szeretem, de muszáj alkalmazkodnom." A teljes történethez hozzá tartozik, hogy az elmúlt szezonban, Mourinho irányítása alatt nyújtotta Ronaldo karrierje eddigi legjobbját, hiszen összesen 53 gólt szerzett.

6. "Megnyerjük a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját"
Amikor a Manchester Unitedtől a Real Madridhoz igazolt Ronaldo, első nyilatkozatai között elmondta, hogy minden fronton le fogják taszítani a Barcelonát az első helyről. A második ligás Alcorcon elleni Spanyol Kupa-csata első, 4-0-s madridi vereséggel zárult meccse után is így nyilatkozott a portugál sztár: "Most is biztos vagyok benne, hogy megnyerjük a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját." Végül trófea nélkül zárta a szezont a Real Madrid.

5. "Bárcsak én is tíz ember ellen játszhatnék, mint Messi"
Lionel Messivel külön párharcot vív a góllövőlistán Cristiano Ronaldo. A Barcelona ellen 2-0-ra elveszített BL-elődöntőben Messi lőtte mind a két gólt, a Realból pedig kiálíltották Pepét. "Bárcsak én is tíz ember ellen játszhatnék, mint Messi, úgy minden könnyebb lenne."

Forrás: AFP/Josep Lago

4. "Senki nem kellene a Barcelonából"
Az elmúlt szezon Aranylabda-szavazásán a Barcelona három kulcsjátékosa, Messi, Xavi és Iniesta végzett az első három helyen, ám amikor Ronaldót megkérdezték, hogy ha bárkit a Real Madridhoz vihetne, akkor kit igazolna le a Barcelonából, így válaszolt: "Mind a hárman remek játékosok, de nekem senki nem kellene a Barcelonából."

3. "Többet is érek 94 millió eurónál"
Ronaldo a világ legdrágább labdarúgója lett, amikor a Real Madrid 94 millió eurót fizetett érte, ez az összeg hatalmas felháborodást váltott ki több klubnál és a szurkolók között, de a támadó nem értette, hogy mi olyan furcsa ezen. "Természetesnek tartom, hogy kifizettek értem ennyi pénzt. Sőt, többet is érek 94 millió eurónál."

2. "Imádom, amikor szidnak az emberek"
Cristiano Ronaldo meglehetősen megosztja a szurkolókat, amellett, hogy rengetegen imádják, sokan támadják is, de a So Footnak adott interjújában elmondta, hogy ez őt nem zavarja, sőt, még élvezi is a helyzetet. "Imádom, amikor szidnak az emberek, imádom, amikor gyűlöletet látok a szemükben, egyáltalán nem zavar. Csak akkor vagyok szomorú, amikor rosszul játszom, de szerencsére ez ritkán fordul elő."

1. "Gazdag vagyok, jóképű, és nagy játékos"
Az első helyre került Cristiano Ronaldo legutóbbi megnyilvánulása. A Real sztárja a Dinamo Zagreb elleni BL-meccset követően így nyilatkozott: "Nagyon nem vagyok elégedett a játékvezetéssel. Hagyta a bíró, hogy összevissza rugdossanak az ellenfél játékosai, akik szerintem azért tették ezt velem, mert gazdag vagyok, jóképű és nagy játékos. Irigyelnek, nincs más magyarázat a viselkedésükre."