Vágólapra másolva!
Az Arsenal az eddigi sereghajtó ellen sem tudott javítani a Premier League 5. fordulójában. Arsene Wenger együttese hiába vezetett kétszer is, végül kikapott az eddigi négy meccsén egy pontot gyűjtő Blackburn otthonában egy hétgólos meccsen. A második félidőben két öngólt hozott össze a londoni csapat. Jó napja volt az újoncoknak, a Swansea, a QPR és a Norwich is nyert.

Az első félidőben úgy tűnt, az Arsenal a Swansea elleni sovány győzelme után megkezdi a kapaszkodást a tabellán, a magabiztos játékkal kezdő vendégek már tíz perc után vezettek Gervinho találatával.


A leshatárról kilépő Yakubu váratlanul egyenlített, de Arteta hamar visszavette a vezetést.

A második félidőben egy ártalmatlan beívelésnél Song jobb térdéről a saját kapujába pattant a labda, és ezután már nem tudott újítani az Arsenal, a hazaiak viszont felpörögtek.


Yakubu szöglet után egy belőtt labdát lesgyanús helyzetből passzolt a kapuba,


majd újabb Arsenal-öngól következett, melyet Koscielny ugyanarról a helyről ugyanabba a sarokba lőtt, mint húsz perccel előtte Song.


Samak fejesgólja után a hosszabbításban kis híján egyenlített a londoni együttes, ám zsinórban Mertesacker, Van Persie és Samak is ziccert hibázott, így az Arsenal négy ponttal továbbra is a kieső zónában tanyázik a Premier League-ben.

Öt meccset követően is veretlen az Aston Villa és a Newcastle, a két csapat szombaton 1-1-es döntetlenre végzett egymással, Agbonlahor a blokkolt lövése után lecsorgó labdát higgadtan begurítva szerzett vezetést a birminghamieknek, amit Best a második félidőben egyenlített ki, a saját kipattanóját vágta be.

Bogdán Ádám a kispadról követhette, ahogy az újonc Norwich megfricskázza a Boltont, a Kanáriknak a labdát közelről bekanalazó Pilkington szerzett vezetést a 37. percben, majd öt perccel később Bradley Johnson bólintott a jobb sarokba. Klasnicot talán a két bekapott gól bőszítette fel, amikor megbólintotta Tierney-t, amiért egyből piros lapot kapott. A Bolton tíz emberrel is próbálkozott, de csak a szépítésre futotta, Martin Petrov vágott be egy büntetőt.


Az eddig rúgott gól és győzelem nélkül álló Swansea alaposan belehúzott, 3-0-ra verte a Gera Zoltánt nélkülöző, Fülöp Mártont a kispadon felejtő West Brom ellen.


A harmadik újonc is három ponttal gazdagodott, a QPR villámrajtot vett a Wolverhampton otthonában, a nyolcadik percben Barton perdített a jobb alsóba egy oldalról visszatett labdát, majd két perccel később Faurlin bombázott a jobb alsóba 21 méterről. A végén DJ Campbell fejezett be pontosan egy kontrát, Buzsáky Ákos így boldogan pacsizhatott a társakkal, a magyar középpályás nem kapott szerepet.


Az Everton korán hátrányba került hazai pályán a Wigan ellen, de még a szünet előtt egyenlített a kapufáról lepattanó labdát bestukkoló Jagielka jóvoltából, majd a hajrában a 19 éves Velliosz fejesével már a liverpooliak vezettek. A wigani Rodallega sérülése miatt percekig állt a játék, emiatt jó sok hosszabbítás volt, így történhetett meg, hogy a korábbi Real Madrid-játékos, Drenthe a 98. percben adta meg a kegyelemdöfést.


Premier League, 5. forduló:

Blackburn Rovers - Arsenal 4-3 (1-2)
gól: Yakubu (25., 59.), Song (49., öngól), Koscielny (69., öngól), illetve Gervinho (10.), Mikel Arteta (34.), Samak (85.)

Aston Villa - Newcastle United 1-1 (1-0)
gól: Agbonlahor (16.), illetve Best (57.)

Bolton Wanderers - Norwich City 1-2 (0-2)
gól: M. Petrov (64., 11-esből), illetve Pilkington (37.), B. Johnson (42.)
piros lap: Klasnic (45+2., Bolton)

Everton - Wigan Athletic 3-1 (1-1)
gól: Jagielka (33.), Velliosz (84.), Drenthe (98.), illetve Di Santo (31.)

Swansea City - West Bromwich Albion 3-0 (2-0)
gól: Sinclair (14., 11-esből), Lita (24.), Dyer (49.)

Wolverhampton Wanderers - Queens Park Rangers 0-3 (0-2)
gól: Barton (8.), Faurlin (10.), DJ Campbell (87.)

A forduló további programja, vasárnap:
Tottenham Hotspur - Liverpool 14.30
Fulham - Manchester City 16
Sunderland - Stoke City 16
Manchester United - Chelsea 17

Az állás:
1. Manchester United 4 18-3 12 pont
2. Manchester City 4 15-3 12
3. Chelsea 4 7-3 10
4. Newcastle United 5 4-2 9
5. Stoke City 4 3-1 8
6. Liverpool 4 6-3 7
7. Aston Villa 5 6-4 7
Everton 4 6-4 7
9. Queens Park Rangers 5 4-6 7
Wolverhampton Wanderers 5 4-6 7
11. Norwich City 5 5-7 5
12. Swansea City 5 3-5 5
13. Wigan Athletic 5 4-7 5
14. Blackburn Rovers 5 7-10 4
15. Arsenal 5 6-14 4
16. Bolton Wanderers 5 8-13 3
17. Tottenham Hotspur 3 3-8 3
West Bromwich Albion 5 3-8 3
19. Sunderland 4 2-4 2
20. Fulham 4 2-5 2