Vágólapra másolva!
A magyar szövetségi kapitány örömmel látta, hogy a fáradtsággal küzdő csapata mindent elkövetett a győzelemért, míg a svéd szakvezető a magyar kontrákat dicsérte a 2-1-es hazai győzelemmel végződött budapesti Eb-selejtező után. 

"Nagyszerű volt látni ezt a csapatot a végén már nagyon fáradtan is győzelemre játszani." - nyilatkozta Egervári Sándor. Voltak nehéz időszakaink, a második félidő második felében nagyon ránk jöttek a svédek, de az utolsó tíz percben nekünk is voltak helyzeteink. Fizikailag erőn felül teljesített a csapat."

Erik Hamrén a svéd csapat teljesítménye miatt bosszankodott: "Kifejezetten gyengén futballoztunk az első félidőben, különösen annak az első huszonöt percében. Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt. A magyarok nagyon jól játszottak, főleg a kontratámadásaik voltak veszélyesek. Nem játszottunk eléggé agresszívan, egyszerűen csapatként ma nem működtünk megfelelően. Ezzel a vereséggel elszálltak a reményeink, hogy megszerezzük az első helyet a csoportban."