Vágólapra másolva!
Szombaton a salgótarjáni köztemetőben kísérték utolsó útjára Szojka Ferencet, az 1954-es világbajnokságon ezüstérmes magyar labdarúgó-válogatott tagját.

Az MLSZ nevében Berzi Sándor alelnök, Csiki Károly versenyigazgató, valamint Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás védője helyezett el koszorút Szojka Ferenc síremlékénél.

A búcsúztatón gyászbeszédet mondott Buzánszky Jenő, valamint az SBTC nevében Csongrády Béla, illetve Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, és Barna János, a Nógrád megyei önkormányzat alelnöke.

Szojka Ferenc 1931. április 7-én született Salgótarjánban, pályafutása során kizárólag szülővárosa egyesületeiben - előbb a Salgótarjáni SE-ben, majd 19 éves korától az SBTC-ben - futballozott.

A kiváló jobbfedezet 324 NB I-es mérkőzésen lépett pályára csapatában, 1956-ban az év labdarúgójává választották, 1966-ban fejezte be futballista karrierjét. 1954 és 1960 között 28 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, és egy gólt szerzett címeres mezben, 1955-ben, a svédek ellen 7-3-ra megnyert találkozón.

Tagja volt a helsinki olimpián aranyérmes együttes keretének, de nem lépett pályára a tornán. Részese volt az 1954-es svájci világbajnokságon elért második helyezésnek, a dél-koreaiak ellen 9-0-ra megnyert csoportmérkőzést végigjátszotta a tornán, majd négy évvel később szerepelt az 1958-as svédországi vb-n is.