Vágólapra másolva!
Hat góljával Rudolf Gergely holtversenyben a negyedik helyen áll az Eb-selejtezős góllövőlistán, olyan sztárokat megelőzve, mint Dirk Kuyt, Zlatan Ibrahimovic vagy Mario Gomez.

A góllövőlistát a holland Klaas-Jan Huntelaar vezeti tíz góljával, a Schalke csatára a magyar válogatott elleni meccseket kihagyta, de a maradék hat fellépésből csak egyszer nem talált be, San Marino ellen viszont triplázott, háromszor duplázott, és Moldovában ő döntötte el a három pont sorsát.

Mögötte a német rekordert, Gerd Müllert üldöző Miroslav Klose áll, aki kilencszer volt eredményes, Huntelaarhoz hasonlóan a Lazióba igazoló csatár is hat meccsen lépett pályára. A harmadik helyen álló Mikael Forssell a magyar csapat kapuját is bevette tavaly októberben Helsinkiben, de a maradék hat góljából négyet a csoport pofozógépének, San Marinónak lőtt.

A David Villával és Robin van Persie-vel holtversenyben negyedik helyen álló Rudolf nyolc meccs alatt hozta össze a hat gólt, a csoportellenfelek közül csak a finneknek nem talált be, de ezt még pótolhatja egy hónap múlva. Van Persie elég hatékony volt, csak négy meccset játszott, de a magyaroknak oda-vissza gólt lőtt, San Marino ellen pedig egy négyest vállalt.

Rudolf az ötgólos Dirk Kuytöt, Zlatan Ibrahimovicot és Robbie Keane-t is megelőzi, de a négy alkalommal eredményes Szalai Ádám is nagy nevekkel, többek között Cristiano Ronaldóval, Mario Gomezzel, Mesut Özillel és Antonio Cassanóval szerepel együtt a listán.